Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1962-10-17
A kerületben levő u Lak javílása és felújítása folyamatosan történik, évenként kb. 1,5 millió Ft értékkel. A kerületben levő lakóépületek felújítására évenként kb. 90 — 100 milliót költ a Tanács, ebből az összegből a főútvonali sortatarozásokon túlmenően egyre nagyobb mértékben kerül sor a mellékútvonalakon levő lakóépületek tatarozására és évenként kb. 90 000 db kisebb hibakijavításra. A közelmúltban kezdődött el a Dob utca elhanyagolt lakóépületeinek teljes tatarozása, ez évben (a kongresszusra való felkészülés jegyében) készül el a Majakovszkij utca, Wesselényi utca és a Dob utca portáljainak rendbehozása. A társadalmi munka szervezésében komoly előrehaladás tapasztalható. Kiemelkedő a társadalmi munka a lakóépületek kisebb hibáinak javításánál és tatarozásánál, ezenkívül kisebb parkjaink, oktatási és egészségügyi intézményeink rendbehozásában, felszerelésének pótlásában. Felsőbb szervek (minisztériumok és a Fővárosi Tanács) komoly beruházásokat eszközöltek kerületünkben. Ezek közül a jelentősebbek : — Royal és Metropol Szálló építése és korszerűsítése, — Emke Étterem korszerűsítése, — Otthon, Csillag és Lottó Áruház építése és korszerűsítése, — Madách Színház új épületének megépítése, — fénycsöves közvilágítás felszerelése a Rákóczi úton, a Lenin körúton, a Dohány utcában, a Wesselényi utcában és a Rottenbiller utcában, — új anya- és csecsemővédő intézet létesítése a Madách téren. A második ötéves terv hátralevő időszakában (1963—65. években) az alábbi jelentősebb feladatok megvalósítására kerül sor : — sortatarozás a Dózsa György úton, a Klauzál téren, a Dob utcában, a Majakovszkij utcában, a Wesselényi utcában (a Tanács körút és a Lenin körút közötti szakaszon), — az Alsóerdősor utca 14—16. sz. alatt új, 16 tantermes általános iskola épül, — a Tanács körút és Lenin körút között új, 40 férőhelyes bölcsőde létesül, — a Szövetség utcai kórházban — a rendelőintézet elköltözése után — a férőhely növelése 70 ággyal, — a Péterffy Sándor utcai kórház felújítása, — az Izabella téri színház felújítása, — az Állatorvostudományi Egyetem emeletráépítéssel izotóp laboratóriumot létesít, — a Dohány utcában csatornacsere befejezése, — az Erzsébetvárosi Tejüzem rekonstrukciója, — a Szabadság Szálló bővítése és korszerűsítése, — az Athenaeum Nyomda rekonstrukciója a Rákóczi úti új üzemépület létesítésével. A kulturális és szociális kiadások között kiemelkedő a gyermekek ellátására felhasznált költségvetési összeg : 1 bölcsődés gyermekre évenként 11 382,— Ft 1 óvodás gyermekre évenként ......................... 5 526,— Ft 1 napközis gyermekre évenként ..................... 2 628,— Ft 1 középiskolás gyermekre évenként ............. 2 292,— Ft 1 általános iskolás gyermekre évenként ... 1 571,— Ft i 623885 Athenaeum Nyomda f e — f e