Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1957-06

r n § október 30-áa a legostobább ember is látta,hogy rir • 1 var., szó,tehát ITagyéknak 1 is kellett látniuk,tény,hogy filozófus nyugalommal törődtek bele a proletár­hat alom szétzúzásába,a faciszta terrorba, és ők raguk sürgették az ENBz-csa­patok beavatkozását* 6 ami aég ennél is fontosabb,Lenin egyik figyelmeztetése, melyet épper. a magyar kor.- junis tűkhöz intézett a Tamácsküztársaság; bukása után, Lenin itt azt irja,hogy a proletárdiktatúra elbukásának egyik ©ka áz volt,hogy sok ine.ytag ember került a pártba,akik később megfutamodtak#Lehet,hogy ezek között egyénileg számos rendes ember volt,aki nem tudatosan játszott az ellen­­forrudalr'-.írok kezére, - politikai szempontból azonban árulók voltak. Lehet, h©;;y a Petüf i-körben is. felszólaltak,birál*tak szubjektive jó akaratú embe­rek,de ténylegesen az el3 enf©rradalom kibontakcz-'sát segítették,ezért tényle­gesen árulóknak számítanak,A Nagy ,Losonczy-yVásárhelyi-f éle embereket pedig még a szubjektív jószándék árnyalatával ser lehet "gyanúsítani". Nem akarón tovább részletezni a múltat• - Jött október 23, z azt követő esc nényeket pedig mindnyájan ismerjük,Engedjék meg,hogy két epizódot elevenítsek itt fel: az egyik az okt.2841 titkári értekezlet,a másik a kerületi pártház ostroma. Október utó IscK napjaiban v,.lóa ' p/nnl ille/álisan kezdtük szervezni a MSzMí­­t,br.r né/ e ;y' ]t ■ Ián nem v«lt vilárcs ,ho/y -Ilyen működési lehet ásé/eirk lesm­­nek.Á mesterségesen felizzított törneghan/ulat egyre fenyegetőbbé v lt,a ür­eseién ok, elhurcolt; tásek napi jelenségekké váltak.A nov. 1-i párthatár® z&t ser. oszlatta el a kétséget ér. a zavart az ország s . . pórt jövője fel 'íl.S-- amikor n'ár attól lehetett tartani,hogy minden elvész,hegy nincs er nk és lehetőségünk He?;raes.te*ni a munkásosztály hatalmát,amikor már u/y látszott,h©/y . szó szoros értelmében .nyálainkon a hurok - okkor következett be nov.4., por nép nős - dih felszabadítás áriak kezdete,.. Elvtér sok, az utóbbi években sokszor koéattuk a az&vakat,frázissá vált nem egyszer a becsületes szó is,de -nőst nem frázis ■ azt mondani,!/. ■::/ nov. 4.: ma/yír pr© 1 et érd iktat ura, a szabad,független, szociá­list;;. í/:n/ynrorszn / uj jászülnté;3é"3k napja,- hegy ez i/;y türtéat,azért soha el ne el nuló h'üvol tartozunk drága barátu».!<nak,a nagy SzU-nak! Njv.4, után né- véres és siv'r napok következtek.lóé/ hosszú napokig; tömbéit § S r ORSZÁGOS LEVÉLTÁR------------------------------------------------------------—-------------------------------------------------------j _________________________________________________________________________■■■ i

Next

/
Thumbnails
Contents