Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.11.a/10)

1988

r n- 10 -3. Általános ás visszatérő gond az életszínvonal alakulá­sa/ vezetőknél és beosztottaknál egyaránt. Tapasztala­taink szerint a vállalatok, szövetkezetek gazdasági, párt-és szakszervezeti vezetői.nek jelentős része som fogadta el az életszínvonal visszafogására irányuló intézkedéseket. A jelzések szerint a gyermekes családok­nál mar most is megélhetési gondokkal küzdenek, pedig a kollektívák több tényező miatt (múlt évi keresetek, előrehozott vásárlások)még nem is érzékelik teljes egészében a hatásokat. A* korábbi gyakorlatnak megfelelő­en/ bíznak a lehető legnagyobb bérfejlesztésben. Rendkí­vül erős a félelem az április 1-je utáni helyzetet il­letően . 4. A korábbi évektől el té rően, meg j elen t és egyre erősödő­ben van az egzisztenciális félelem. A vállalatok és *' ■ *11 * szövetkezetek vezetői egyelőre elkerülik a .létszám­­csökkentést. Az is tapasztalható, hogy a munkahelyek ki­sebb kollektívái - egymás iránt érzett szolidaritás mi­att - még a kedvezőbb kereset elérése esetén sem támogat­ják a leépítést. 5. A gazdasági vezetők és a szakszervezeti testületek erő­feszítést tesznek a szociálpolitikai tevékenységük eddi­gi színvonalának megőrzésére. Ma úgy tűnik, hogy ez bi­zonyos átcsoportosításokkal megoldható. A szakszervezeti tisztségviselők szerint a vállalatok viszont nem tudják átvállalni a társadalomban jelentkező terhek, feszült­ségek feloldását. 6* ,A vállalati vezetők keresetének bruttósítása körül .is feszültségeket tapasztaltunk. Az elhangzottak szerint a vezérigazgatóknál és az elnököknél - az ÁBMH szorzói szerint - megközelítőleg 30 Vos keresetcsökkenés követ­kezik be. Ennek ellentételezésére több helyen a VT, L. “ _J — ■ ■■ 1 ■ " - 1 J 111 } " ■ I 1 " —...-----......— -------- --------------------• ! ^ ’

Next

/
Thumbnails
Contents