Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.11.a/10)

1987

igen komoly negatív anyagi kihatással járhat a KOMPLEX-re és partnereire. Ez jelentős energiát és eszközt köt le. d) a különböző "pántlikás forintok" keretgazdálkodása (utazás, reprezentáció, propaganda, stb) se segíti az export—expanziót, külö­nösen ha a c.pont alatti tevékenységet is el kell látni ennek terhére. Összegezve a vezetőség úgy látja, hogy a vállalat ebben a helyzet­ben is képes volt megőrizni egyensúlyát. 1986-ban az ötéves terv­váltás ellenére a forgalom Rbl-relációban alig 5,5 %-kal maradt el az 1985. évi rekordszinttől (korábbi tervváltáskor nagyobb volt a visszaesés!). A nem Rbl forgalomban a fejlett tőkés országokba irányuló készpénz­üzleti export forgalmat sikerült 1986-ban 13,8 %-kal növelni az előző évhez képest, ami igen nagy eredmény, még akkor is, ha a fejlődő országokba irányuló export egyidejűleg az egyharmadára esett vissza. A fejlett tőkés exportunkl986-ban 35,6 millió USD volt, a fejlődőbe irányuló pedig 9,1 millió USD. Jelentős eredmény, hogy 1986-ban a párhuzamos exportjog alapján közel 1 millió USD exportunk volt, akkor, amikor a KOMPLEX a párhuzamos jog gyakorlásában a maximális korrektséggel járt el, mind a termelő, mind a többi szakkülker.vállalat felé. Jutalékos alapon több szakkülker.vállalatnak engedtünk át exportot, közel milliós nagyságrendben (Technoimpex, Transelektro, stb.). Mind a külső, mind a belső szervezete a vállalatnak alkalmas a jelenleginél nagyobb piaci feladatokra, bár a káderállománynál minőségi gondok megjelentek (ez összhangban van a külker.appa­rátus felduzzadásával és felhígulásával, az egyénnel szembeni szakmai követelmények csökkenésével, a kádereilátássál nem alátá­masztott párhuzamos jogosítványok kiszélesedése miatt!), ezért az új pályákra való átállás üteme lassúbb a kívánatosnál. ■ L_ —" — r n- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents