Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.11.a/10)

1987

r~ n- 7 -oi s brotéglával, üzletpolitikával, illetve mennyiben vállalta fel as őssel járó konfliktusokat; bar közel cen c szükséges mértékben, de néhány válla la t­­nal cg szövetkezetnél nár fokozottabban törekedtek o mű­szaki, i’e;jlogstői tevékenység, illetve az ezt ellátó czok­­enoerek szerepellek, anyagi és erkölcsi megbecsülésének növelésére# V, A budapesti ipar racionalizálása, a fejlesztési célok következetes szelekciója, az egyes tevékenységek vioszafcjlosz­­tésénok, megszüntetésének sokrétűen előkészített és átgondolt vegrenajtusa politikai feladat is. Megvalósítása érdekütköz­tetésekkel jár, a dolgozók széles körét érinti, ezért politi­kai támogatást, egységes szemléletet és cselekvést, a párt-, társadalmi és állami szervek közötti folyamatos koordinációt, konstruktív együttműködést igényel. A pártszervezetek politikai munkájában a jövőben állandó - dobnom különálló - élőmmé kell,hogy váljon a szelektív os intenzív iparfejlesztési feladatok végrehajtásának segítése. Az ezt szolgáld tevékenységen bőiül a következő kérdésekben tartjuk különösen fontosnak a szerepüket. 1. A pártszervezeteknek alapvető jelentőségű feladata a műszaki fejlődéshez szükséges politikai feltételek ki­alakítása , a kollektívák és ez egyes emberek alkot<5^~* uCvoLon/segét támogató társadalmi környezet megterem-Ez döntően s7e/lTl^7ö^ műn­kát jelent, ami elsősorban az alábbiakra terjedjen ki: a ^szerkózotválbússal jelentkező konfliktusok félválla­­iasa, ugyanekkor az ezzel jáiró feszültségek kozeléso; a^fejlesztési /illetve visszafejlesztés!/ prioritások léte, az ehhez kötődő emberi tényezők és érdekössze­­függések; a vallalrt, illetve szövetkezet jövőjére meghatározó U----- ' —-j mmmtmmm

Next

/
Thumbnails
Contents