Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.11.a/10)
1986
r mmmm mhmh n- 8 -Hint azt már az előzőekben jeleztük, a villala ^oh, szövetkezetek tervezésénél: középpont jóban a keresetnövelési célkitűzések és az ehhez szükséges nagyságé, érdekeltségig Eszter ént ése~~áll» Ebben az évben a keresetfejlesztési célkitűzések valamivel nértéktartóbbak és reálisabbak, minő azt 1985-ben tapasztalhattak. ITem szűntek meg azonban e területen az ellentmondások, a teljesítmények és keresetek vállalaton belüli és közötti összhangja vonatkozásában, sőt néhány helyen tovább éleződtek. Az átlagkeresetek fejlesztésének tervezett mértéke és lehetősége eltérő ágazatonként és vállalat oiú:ánt, A gazdálkodóegységek azonban kivétel nélkül mindenütt növekedést terveztek és többnyire az első negyedév során megvalósították. A keresetnövekedés eltérő mértéke - ha nem is minden vonatkozásban - gyakran független a gazdálkodás általános színvonalától és eredményétől. Az átlagkeresetek tervezett mértéke szerint az alábbi a kép: "~Átl.ker. Tössze- I Ip.váll J Ép.ip.l Közi, Külker. TEK ' lTcgy-és kistervezett sen és szöv. váll. váll. váll._ váll. kér.vall. mértéke ______“_____21________________________________ 0-2 # 2 2 -2,1-5 # 14- 9 1 1 1 2 5,1-7 #11 4 1 1 2 '5 7,1-10# 21______7________________-_____5________Í_________3 Ossz.: I 4-8 2 2 4 2 6________6_________0_______ A kerületi vállalatok, szövetkezetek több mint kétharmada 5 #-on felüli keresetnövekedést tervez. Tervszinten a teljesítés feltételei biztosítottak, az adóviselőképesség felső határáig tervezett mérték azonban,az amúgyi3 feszioeoo nycre, ség—előirányzattól való elmaradás esetén,súlyos gondokat okozhat, alaphiányhoz vezethet. I , SíL_^ — — ______ ~~ 1