Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.11.a/10)

1985

r n- 8 -akkor tudnak sikeresen eleget tenni, ha mint ízzig-vérig mozgalmi szervezet dolgosnak. Ebien a munkában szükség van minden kommunista erőfeszítésére. A vállalati tanács döntéseit a pártszervezet csak az ott dolgozd kommunistá­kon keresztül tudja befolyásolni. Ahhoz pedig, hogy ők sikerrel és meggyőzően képviseljék a pártszervezet állás­pontját, szükséges a döntések előkészítésébe érdemben bevonni a párttagságot. Szükséges az ellentétes nézetek, álláspontok nyilt, pártszerü vitában vald ütköztetése, és ezen keresztül a pártszervezet egységes álláspontjának meg­teremtése. különösen nyilvánvaldvá vált ez az igazgatd megváLasztásá­­vel kapcsolatos pártszervezeti munka során. A pártszerve­zetek, a pártvezetőségek - érdemi szempontok figyelembe­vételével - az igazgatd megerősítésével kapcsolatos állás­pontjuk kialakítása előtt, elbeszélgettek minden kgyes párttaggal. Előzetes álláspontjukat e beszélgetések alap­ján alakították ki. A pártbizottság javasolta, hogy a pártvezetőségek a kérdést az alapszervezet legfelsőbb fd­­rurnán, a-taggyűlésen vitassák meg* Erre eddig néhány helyen sor is került /RAVILL, Édességbolt V./. A taggyűlések sikeresek voltak, gazdagították, árnyaltabbá tették az igazgatdrdl kialakított véleményt. különbséget kell tennünk a pártszervezeti álláspontok kialakítását illetően a hatáskör szerint. Ott ugyanis, ahol a kerületi pártbizottság VB-je gyakorol­ja a hatáskört, a pártszervezettől előzetes állásfogla­lást kértünk. Ahol a hatáskör a pártszervezetnél van, ott az előbbiek figyelembevételével a pártvezetőség, vagy a taggyűlés alakította ki az igazgatd megerősítésével kap-_____ csölatos pártszervezeti véleményt. A pártszervezetek aktív tevékenységet folytattak a VT dolgoséi küldötteire kialakítanád jelölésben is. A választdi területén dolgozd kommunisták állásfoglalásának — _J ———^-----

Next

/
Thumbnails
Contents