Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.11.a/10)
1984
6 továbbra is gondot jelent azonban a választék és néhány termék esetében /mélyhűtő, automata mosógép/ pedig ez évben sem sikerült az igények maradéktalan kielégítése. A költséggazdálkodás egyre inkább figyelem középpontjába került. Az élőmunka és az anyagköltség növekedése ésszerűbb, takarékos gazdálkodást kivánt meg. Az energia és anyaggazdálkodás kérdései továbbra is napirenden szerepeltek. A fajlagos költségek csökkentése területén, bár több helyütt értek el eredményeket, a termelés költségei általában növekedtek. A fejlesztési lehetőségek alacsony színvonala ez év során sem tette lehetővé az eszközállomány jelentősebb mértékű pótlását, bővítését. Néhány területen a gépek-berendezések műszaki állapota következtében gyakori meghibásodások akadályozták a folyamatos termelést /Glóbus/, másutt a termékek iránti keresletcsökkenés következtében az eszközök átcsoportosítására volt i szükség. A létszámcsökkenés a gazdálkodó egységek többségénél folytatódott. A fizikai : létszám általában elmaradt a tervezettől. A MÁV továbbra is létszámgondokkal küszködik. A kereskedelmi vállalatok egy részénél viszont a tervezettet meghaladó mértékű volt a létszámbővités. /TRIÁL, RAVILL, BŐRKER, MOBIL/ E terület létszámhelyzete, különösen a kiskereskedelmi bolthálózat vonatkozásában továbbra is problematikus. A jövedelmezőségi mutató és a nyereség csökkenése ellenére a vállalatok, szövetkezetek szinte mindegyike tervszinten, vagy azt meghaladó mértékben teljesítette bérfejlesztési célkitü« zéseit. Néhány szövetkezetnél, bár tervcélkitűzéseik nem teljesültek, jövedelmezőségük jelentősen romlott, egy részük várhatóan veszteséges, illetve alaphiányossá válik, a bérszínvonal a tervezettet meghaladó mértékben, az 1983. évihez ké./. ■ 1 ■ ■ ■ ■ . I Jl .1 I III III ■ — - ■■ I-----------—_____=(