Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.11.a/9)
1987
r ... n magasabb iskolázottságuakra inkább ama vélemények jellemzők, melyek szerint "hiba ha elkülönitjük a kapitalista és szocialista gazdasági törvényeket".Úgy Ítélik meg, hogy e törvényeknek nincs pártállásuk,igy alkalmazásuk is a szerint minősithető, melyik társadalmi rendszer céljait szolgálják. A VI. kerületi tapasztalatok alapján azt mondhatjuk, hogy a párt vonatkozó agitációs munkája minden szinten elmaradt a kívánalmaktól, bár e célból - sok esetben nem is teljesen eredménytelenül - komoly erőfeszítések történtek. A feldolgozás második fázisában a pártszervezetek kora őszi taggyűléseiken napirendre tűzték a kibontakozási program helyi megvalósitását szolgáló feladatterveik megvitatását. E munka formális elemei az alapszervezetek kisebb részében voltak túlsúlyban, elsősorban azokban,melyek úgy találták, hogy korábban elkészített feladatterveikbe az állásfoglalás főbb célkitűzései beleérthetők. Más alapszervezetek úgy Ítélték meg, hogy a teendők meghatározásához az állásfoglalás ismeretén és az abban foglaltak alkotó alkalmazása szándékán felül az adott gazdasági egység helyzetének pontos ismerete is szükséges. Az erre vonatkozó információkat a gazdasági vezetőktől kérték, akik e taggyűlések időpontjáig sok helyen nem tudtak pontos számot adni egységük év végéig várható teljesítményéről. Másutt arról tájékoztatták a pártszervezet vezetőségét, tagságát, hogy az addigi eredmények más optikát nyerhetnek a szabályozók esetleges változásával. L_ ,! ^ — •----- —11