Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1986-02-27

r n- 6 ' -A hatékonyabb politikai tudatformálás érdekében nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy fokozzuk az időszerű politikai tájékoztatást mind a pártbizottság/ mind a pártonkivüliek körében, hogy aktiv tevé­kenységgel vegyenek részt a politikai és gazdasági vitákban, és vonják oe környezetüket a közéleti tevékenységbe#- A párt irányitó tevékenysége érvényesült a párt és tömegszorvozoti oktatási terv összehangolásában, és érvényt szerzett az egymásroépültséo elvének. Ennek nyomán jelenleg a VB irányitósával két vezetői rétegtan­folyam, alapszervezetek szervezésében 13 tanfolyam, a szakszervezet szervezésében 3 tanfolyam működik,- A párt irónyitó tevékenysége elősegitetto, hogy a személyzeti osz­tállyal és a tömegszervezetekkel összehangoltan maradéktalanul érvényt szereztünk annak az alvnek, hogy a szakmai és politikai káderképzés­­ben és utánpótlásban szerepeiteknek elsősorban biztosítsuk a magasabb szintű politikai továbbképzést, A beiskolázások az éves káderképzéoi utánpótlási terv szerint történik, Agitaciós munkánk jól bevált formája évek óta a rétegtalálkozók, rotegfoglalkozások, amelyek az alapszervezetok irányításával segít­séget nyújtanak a közvélemény formálásában és a politikai tudat ala­kítójában,- Az ideológiai munka gazdagítását és szélesítését segítette a po­litikai irodalom terjesztése, mely jól szervezettnek mondható. A pártszervezetek ezt o munkát pártfeladatként kezelték. Az elmúlt ^vben a Kossuth könyvkiadó terjesztés értéke 90.000 Ft volt, A szovjet sajtótermékek terjesztése terén elért eredmények is jók voltok e'joig, bár némi hanyatlás észlelhető,- A kultúra, közművelődés terjesztése és formálása terén nagy sze­repet vállalt a szakszervezet, A kórház-rendelőben és a nővérszállón kolcsonkonyvtór létesült. Vezetője nagy gonddal válogatja a könyvtár kulturális és művelődést formáló alkotásait, szinház, egyéb kulturálic , esemény, jegy beszerzés és terjesztése kiemelhető. Ur- " _J I . I . ! I I I | l I. I . i ---------

Next

/
Thumbnails
Contents