Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1984-06-21
szerrel, és a Bábszínháznál a pártnap és a kiselőadásos vitafórummal valósult meg. A többinél pártnaprendszer működik, de a Radnóti Színpadon még ezt sem sikerült megszervezni. Különösen nagy problémát jelent ez, hiszen a művészek közül felkészületlenség, tájékozatlanság miatt nem kevesen tanácstalanul élik át a társadalmi ellentmondásokat, feszültségeket. Mint párttag nem tudnak helytállni a vitákban, egyre inkább nekik is csak kérdéseik vannak, ezért azután társadalmunk konfliktusai vereségélményként hatnak. A vereségélmények halmozódása passzivitást, különállást eredményezhet. Jól példázza ezt a Thália taggyűlésén elhangzott vita az Olipiáról, a koreai gép lelövéséról, az ország anyagi gondjairól, stb. Ezekkel a problémákkal függ össze, hogy a párttaggá nevelő munkában néhány helyen kritikussá vált a helyzet, igy a Vidám, a Radnóti és a Thália Színházaknál, de az egy-egy fő felvétellel sem lehetünk igazán elégedettek, például az Operánál, Bábszínháznál, Mikroszkóp Színpadnál. Hátráltatják a fiatal kommunisták nevelését az idősebb párttagok nem mindig ésszerű, vagy meggyőző vitái, a vezető művészek párttól, közéleti tevékenységtől való távolmaradása. A fiatalok pártba való bekerülését neheziti a területen működő KISZ-szervezetek gyengesége, a párttagé való tudatos nevelés hiánya. Minden beszámoló elmarasztalóan vetette fel egyes párttagoknak a pártfórumokról való rendszeres távolmaradását. Elterjedőben van az a szemlélet, hogy a párttagnál a legnagyobb tett a jó színészi teljesítmény /Thália , Színház/. ■ %> | *- ----I 12