Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1981-03-19
képzelést tartalmazza# Az Írásos utasításban megemlíti, hogy az elképzeléseket előzetesen a társadalmi szervek vezetőivel megtárgyalta. A párthatározatokra és a helyi párt- és tömegszervezeti vezetőkre való hivatkozás a dolgozókat megtévesztette. A párt- és tömegszervezetekkel szemben bizalmatlanná váltak. 4. Deák elvtárs a szervezeti módosítással kapcsolatos elképzeléseit nem vitte párt- és KISZ-testuletek elé. A szakszervezeti testületi ülésen pedig egy elhatározott döntést ismertetett. A dolgozók jelentős részét érintő kérdés a párt- és tömegszervezeti testületek véleményezése nélkül került ismertetésre, illetve végrehajtásra. A szervezeti módosítás kérdését a vállalati négyszög-ülésen ismertette Deák elvtárs. Az ottlevő párt- és tömegszervezeti vezetők ellenvéleményt nem nyilvánítottak. A következő négyszög-ülésen viszont a KISZ-titkár már ellenezte az átszervezést, de ezt Deák elvtárs nem vette figyelembe. A fentiek miatt elmaradt a párttagok és a tömegszervezeti aktivisták felkészítése. A vállalat dolgozóinak hangulata jelenleg sem megfelelő. Hagy a várakozás a kerületi pártbizottság véleménye és állásfoglalása iránt. A kerepestarcsai raktár szakszervezeti tisztségviselői panaszukkal a Vasas Szakszervezethez fordultak. A dolgozók többsége nem az átszervezés egészét kifogásolja, hanem annak tartalmát és módját. A párt- és tömegszervezeti tisztségviselők egy része azt is megfogalmazta, hogy Deák elvtars fellépése, megnyilvánulásé sok esetben lehengerlő, ellenvéleményt, jelzéseket figyelmen kívül hagyó. A kereskedelmi és gazdasági igazgatóknak - akik a közelmúltban felmondtak - szintén ez a véleménye. A kialakult helyzetért elsősorban Deák László vezérigazgató elvtárs felelős. Felelőssége a következőkben foglalható ősszel- mint pártmunkás-tapasztalattal rendelkező gazdasági vezető végig nem gondolt, előkészítést nélkülöző döntést hozott, i__-----------1— —_j r ~i- 2 -