Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1979-08-16
— > ■—I- 8 -Helyenként kisebb energiát forditanak a megelőzés szempontjából Vény egas körülmények vizsgálatára és a környezet felelősségének meg állapítására, ezért a fegyelmi kiterjesztése a közvetette., felelős szemeseket illetően gyakran elmarad. A kerületi fegyelmi bizottság munkája. Az 1975-ös választás során a kerületi fegyelmi bizottság tagjainak kétharmada kicserélődött. Összetétel tekintetében is változás következett be, 2 fizikai dolgozó került megválasztásra. A 9 főből 6 elvtárs megfelelő mozgalmi tapasztalattal, de ilyen irányú gyakorlat nélkül kezdte a 'munkát. 1977-ben 2 fővel bővült a fegyelmi bizottság, kezdeti tapasztalat gyűjtés után az elvtársak jól beilleszkedtek a fegyelmi bizottság kollektív munkájába. A fegyelmi büntetések kia a itását sokoldalú véleménycsere előzi meg. Ennek tudható be, hogy a területi fegyelmi bizottság 27o javaslatából a kerületi PVB 26o-et 3ovuhagyott, 6 esetben változtatott. A fegyelmi bizottság a pártbizottság határozatainak megfelelően jelentős erőfeszítést tett a pártfegyelmi munka színvonalának emelesere. Munkaprogramjának fő célkitűzése az alapszervezetek es az ónálló jogkörrel rendelkező fegyelmi bizottságok munkájának elvi-es gyakorlati segítése, az aktív megelőző munkára való ösztönzés. _ , , , E cél érdekében nagy gondot fordítunk a KEB Útmutató előírásánál egységes értelmezésére, a gyakorlatban való alkalmazására. Szoros kapcsolatot tartunk a pártszervezetekkel, a pártbizottság FB elnökeivel. A kerületi FB-tagok a helyszínen közvetlenül is segítik munkajul.a .. Évenként értekezleten beszéljük meg a pártfegyelmi munka főbb tenni valóit és az általánosítható tapasztalatokat. Időnként tapasztalat - szerzés céljából meghívást kapnak a kerületi fegyelmi bizottság u e -seire is. Saját alapszervezeteik fegyelmi ügyeinek kerületi targyalasan rés . vesznek a pártalapszervezetek titkárai is. Időnként a fegyelmi munoo tapasztalatairól tájékoztatjuk az Üzemi pártbizottság ti okarait i». A fegyelmi bizottság tagjai a helyszínen folyamatosan tanulmányozzuk az üzemi pártbizottságok fegyelmi bizottságainak tevékenységet ,a a mint a nagyobb létszámmal rendelkező pártalapszervezetckben tolyo fegyelmi munkát. A tapasztalatot segítő, ellenőrző munkánkban hasznosra. juk. L_;------- --------ZÜ