Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1979-05-10
r n- 3 -ő f Több kerületi iskolával van kapcsőlat mik. Szorosabb szálak kötnek bennünket a Bajza utcai iskolához /igazgatja társadalmi vezetőségünk tagja/, a Vörösmarty utoai általános iskolához és a középiskolák közül az Asztalos János.Dolgozok Gimnáziumához. Ezekben az intézményekben ismeretterjesztő előadássorozatokat és kérésre művészeti rendezvényeket biztosítunk. Az elmúlt évben közel 15 alkalommal^segítettük elsősorban az Asztalos János Dolgozók Gimnáziumát• Amennyire szűkös lehetőségeink engedik, ajtónk mindig nyitva áll az iskolák, rendezvényeinek /kisdobos, es utiffnroavatas, ballagás, évnyitó/ befogadására. e/ Kulturális intézmények közül a Bolgár Kijlturális Központtal tartunk szoros kapcsolatot 1972. óta. Evenként négyöt. esetenként több közös rendezvényt tartunk, amelynek cél— ja, hogy látogatóikkal /a kerület lakosaival is/ mind szelesebb körben megismertessük a baráti bolgár nép nagy nrteku kultúráját. V Intézményünk munká.ia a lakóterületi közmüveiőajsbenj. Intézményünk munkájába szervesen beleépül a lakóterületi munka. Nyitottak vagyunk, ez azt jelenti, hogy tevékenységünk minden szervezeti formájában örömmel latjuk a kerületi lakoso— Az ismeretterjesztést komoly feladatnak tekintjük, . . „ IGVa-ban #22 kihelyezett és 23 házon belüli ismeretterjesztő előadást tartófiunk. A résztvevők száma - naplóink alappan: 15,256 fő volt, A házon belüli előadások látogatóinak többsége kerületi lakos, , , , ........ A szakmai ismeretek kibovitese érdekében működik a: műszaki klub, az ujitók klubja, a műszaki ifjúsági szakkor, a kertbarátok klubja. A műszaki korok, közhasznú és ^nyelvtanfolyamok speclális szakismeretet nyújtanak^ ahová a közönség konkrét ismeretek és igények alapjan jár.- Házon belül a művészeti nevelés három szinten folyik . /kisközösségek formájában, a résztvevők rendszeres es akt 1 v közreműködésével - művészeti csoportok: ismeretterjesztő tevékenység — zenebarátok klubja; es izlesfejlesztes leghatékonyabb területá a műkedvelő művészeti csoportok. Művészeti csoportok: , Minden >nsÍözos's'eguSk /amatőr, film, fotószakkör, babcsoport, színjátszó csoport, képzőművészek,balett, társastánc/ tagjai között szép számmal találhatunk kerületi lakosokat. Van olyan osoport, amelyben a kerület lakóinak aránya 5o %- is van, de páldaul a bábszakkör 2/3-a a kerületi iskolák tanulóiból tevődik össze. Szakvezetők irányításával rendszeresen folyik alkotó tevékenységük kibontása. . ,, _ . . Ismeretterjesztő főprofillal és művészeti jelleggel csak egy kisközösségünk működik már hosszú évek óta, ez a Zenebarátok Köre, Zenetörténészek előadásait átlagosan 60 fo hallgatja. A hanglemezzel illusztrált előadások mellett gyakoric-.k az 11837----------------... . . ----------' m V-------------------------------------------- ------------------------—’-------------- ----" ' br----—Zj