Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1978-02-16

1978. I,29-én megtárgyalta és elfogadta a VI.leérjRendőrkapitányság vezetőjének és pártvezetőségének beszámolójá,t az állomány körében végzett politikai nevelő munkáról. A beszámoló részletesen tárgyalta a vonatkozó párt­­határozatok., mindenekelőtt a XI. kongresszus, vala­mint a KB. 1976. októberi határozatának végrehajtá­sával kapcsolatos tevékenységet. Mindez szükséges a feladatok teljesítéséhez, a szocialista törvényes­ség betartásának és betartatásának, a jogpolitika ' elvei érvényesítésének, az összrendőri szemlélet kialakításának, a vezetés színvonala emelésének feladataihoz.Az állomány létszápia feltöltődött és stabilizálódott, vezetői, parancsnoki kara az elmúlt két évben teljesen kicserélődött. Nehezíti munkáju­kat, hogy 1975 óta emelkedett a személyi állomány által olkövetett szabálysértések száma /szolgálat alatti szeszesital-fogyasztás, szolgálati szabály­zat megsértése, közlekedési vétség/. Jó a kapcsolat a vezetés és a pártalapszervezetek között. A nevelőmunkában az elvi-ideológiai, kérdé­sek mellett a szakpolitikai kérdések is előtérbe ’ kerültek. A szakmai és pártvezetés kapcsolata nyilt, őszinte, elvtársi jellegű. Érvényesül a po­litika elsődlegessége a munka során. A V.B. a vitá­ban kiemelte a nevelőmunka alapvető feladatait. Szükségesnek Ítélte a szocialista tudat fejleszté­sét, a politikai nevelőmunka tartalmának fejleszté­sét,- a kádérmunka elveinek következetes órvónyesi­­tését, a fegyelem szilárdítását. 2, napirendként tájékoztató jelentést hallgatott meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordu­lója megünneplésének kerületi tapasztalatairól. A vitában hangsúlyozódott - a tapasztalt pozitiv 1 változások mellett -, hogy a jövőben jobban oda kell figyelni ezirányu tevékenység gyenge pontjaira, így az üzemi híradók lehetőségeit jobban kell hasz­nosítani. Az évfordulókra emlékező dekorációkban jobban jus- 1 són érvényre a bensőséges méltató jelleg. Tapaszta­t=--J r ... n !

Next

/
Thumbnails
Contents