Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1976-02-12
- s -6. Az ifjúságpolitikai határozatok végreha jjLá^ájjr munka Hét fiatal bizottsági tagunk vett részt szervezett népfront-tanfolyamon, amely megkönnyitette a mozgalomba való illeszkedésüket. , Létre ...óztunk egy Ifjúsági Fórumot, de^a vonzo programo.*. ellenére - a nem megfelelő irányitás miatt - nem sirerűit a Fórumot életben tartani. Fiataljainkat érdeklődésük szerint más-más bizottságokhoz osztottuk be, ahol tobbé-kevesoe megállták helyüket, 7. Egy éb tc vékenys ég A tömegpolitikai munka fentiekben vázolt fobo irányai nem meritik ki a HNF tevékenységét. Számos egyeb területen varinak esetenkénti megmozdulásaink. így például a/ szélesedett kapcsolatunk a kerület intézményeivel, vállalataival közérdekű akciók segítésében; ezek egyben az előadói bázis bővülésével is járnak /pl. Vasúti Főosztály, ' Külker, Vállalatok stb./s b/ a Közlekedésbiztonsági Tanács miniszteri rendelet alapján“T972-ben alakult és kapcsolódott a Népfront varospolitikai bizottságához. Célja a közlekedés biztonsagának fokozása, a lakosság segitése a közlekedésben, A baleseti gócok kiküszöbölésére számos javaslatot es intezkecesc^ e - tek. A fiatalok ás idősek közlekedesevel foglalrozo annetok sok aktivistát vonzanak;. .... III, A munka szervezeti megalapozása A fenti ismertetésből kitünően is sok irányú tevékenységet megfelelő szerkezetű alctivahálózat végzi. 1. A testületi szervek a/ Az 1972-ben választott kerületi Népfront bizotjjaág létszáma“107 fő. Összetételében, arányaiban megfelelt a kove-Minden^bizottsági tag^egyben tagja valamelyik munkabizottságnak vagy önálló speciális feladatot lat el, rivenkenr kétszer, esetleg háromszor ülésezik a bizottság, amikor egyuctes döntést kivánó ügyről /választások megszervezese, javaslatok, munkatervek, összefoglaló jelentések sto./ van szó. IQ°-°zben kicserélődött a bizottsági tagok. 25_%-a es további mmte0y 25 %-os változás várható, illetve kívánatos. ] 'K _: |L_ ~~ nj r n