Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1974-01-24
A káder- ős személyzeti nunka is jelentős helyet kapott a be' számolókban* A véleményezési jog gyakorlásának eredményeit és gondját elemezték és a vezetők politikai kiállásának, vezetőkészségének növelését szorgalmaztak* /Hidepito V*, Betonutepi— tő Va? országos vállalati központok, külker.vállalatok*/ Helyet kapott a beszámolókban a nőkre és az ifjúságra vonatkozó határozatok alapján készített helyi feladattervek végrehajtásának értékelése* A beszámolókra jellemző, hogy kevesebb témát tartalmaztak és egy-egy kérdést alaposabban vizsgáltak meg. Több névre szélé elismerés, dicséret is elhangzott, de személyekre szóló bírálatot a beszámolók nem tartalmaztak* Az emlékeztetők - ahol év közben vezették - segítették a pártvezetőség felkészülését* Héhány helyen nem sikerült a beszámoló* Általánosságokat tartalmazott, a figyelmet nem a fő kérdésekre irányította* vagy kimaradt belőle a párttagokkal folytatott beszélgetések összegezése, - különösen a kisebb létszámú pártszervezeteiméi /KISQSZ, Garázsipari V., Textilnintázó, VIDEOTON*/ Az alapszervezetek 96 %-a készített határozati javaslatot, amelyek a felvetett problémákhoz kapcsolódtak és az 1974* évi munka fő feladatait tartalmazták* A legfontosabb javaslatok*- a pártfegyelem javítása /aktivitás növelése, a párttagok munkájának ellenőrzése, a pártnegbizatások rendszerének felülvizsgálata/ j- a politikai agitációs munka javítása;- felkészülés az 1974-es vezetőségválasztásra /káder-,Cszervezeti. és politikai kérdésekben/;- a pártcsoportok munkájával való fokozott törődés;- a belső információs munka megszervezése, vagy megjavítása;- a pártvezetőség munkamódszerének felülvizsgálata; ./. LA----------a------------_1 r ~i- 11 -