Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1972-02-24

r ~i- • -Az állóeszközökre fordított kiadásoknál a Budapesti Pártbizottság engedélye alapján rovatátcsoportositast eszközölhettünk. Ez lehe­tősé • efc adott 7 db', nehézsúlya páncélézolcrény cseréjére, mely ! a Székház állaga szempontjából igen jelentős. Nyolc darab uq lemez­szekrényt szereztünk be 23.200.- Ft. értékben. Ez évben elvégeztük a Székház elektromos hálózatának felújítását valamint a tető javítást. Az itt felmerülő költséget a Budapesti Pártbizottság egyenlítette ki. , 1971-ben lomondtuk a Székház átköltözteteserol /Nepkoztarsasag u. 112-be/, mivel elhelyezés szempontjából.mem kerültünk volna elő­nyösebb helyzetbe. ^ _ 1 Jelenlegi Székházunk állaga kifogásolható. Nagy reszt 75 /á-ban fafödém van beépítve. 1970-ben az átköltözésre beütemezett 1.500.000,- Ft-ot Szákházunk felújítására 1972-ben fel kell hasz­nálni. Födémfeltárási munkálatok 1971 VI. hóban megkezdték. Jelen­leg a fagerendák szilárdsági vizsgálatát végzik. Ennek eredménye után kerül sor annak elbírálására, szükséges e a fafödém megerő­sítésé vagy h-Székház tehermentesítése /munkásőrség elköltözése szóbakorült/ elegendő ahhoz, hogy a Székház 10—15 3vig továbbra is használható legyen. 3. Leltározás, Az 1971. II. vv:yedében a pártszervek használatában lévő vagyon­tárgyakat újra kellett leltározni, számokkal ellátni. Igen ko­­moly megerőltetést' kívánt a gazdasági alosztály dolgozóitol, annal is inkább, mivel a gazd. aloszt. Vezető 1971. II. 15-én az appa­rátusból áthelyezést nyert más munkaterületre. További munkánkban is éreztette hatását az a tény, hogy a gazdasági alosztályon 6 hó­napon keresztül létszámhiány volt. Nehezítette e, munkát az a tény is, hogya Pártbizottságon 1970-ben bútorcsere történt, A régi bu­­torbk elhelyezéséről úgy gondoskodtunk, hogy azt az Esti Egyetem . pincéjébe helyeztük, mivel a Budapesti Pártbizottság raktára zsú­folt volt, közvetlenül a leltározás előtt eíen bútorokat elszállí­tottuk a Budapesti Pártbizottság raktárába. Ez alkalommal a nyil­vántartási kartonokkal való egyeztetés lehetetlen volt, arra később került sor. Ez hosszadalmas körültekintő munkát igényeit. Leltárfelvételt igyekeztünk maximális pontossággal végezni. Felvétel egyeztetése a karónokkal, valamint a gyűjtővel pontos, . precíz munkát igényelt. Ugyancsak a számszaki feldolgozás is. A számszaki kimutatás végleges elkészítése Pártbizottságunk hasz­­nálatában lévő vagyontárgyakról pontos képet ad. A leltározás munká­jához hathatós segítséget kaptunk a Budapesti Pártbizottságtól. A leltározás alakalmávai szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a jövőben e munkát nagyon pontosan ás rendszeresen kell végez­ni," ellenőrizni. . / . I 3* J .. ....... - -------- ---------------------------------I--------i----------

Next

/
Thumbnails
Contents