Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1972-08-10

r n Hiányosságként jelentkezett korábban, hogy kisebb a­­lapszervezetek nem rendszeresen készítettek tervet, mint pl* Ker*Főnökség, Jegynyomda, Vonatkiséret* Előfordul még, hogy a tervek nem eléggé fogják át a munkaterületet, kimaradnak üzemrészek és ebből kifolyólag úgynevezett "fehér foltok ke­letkeznek, mint plo a Műszaki Kocsiszolgálati Főnökségnél a kocsitisztitás, vagy a Forgalomnál a kocsirendezők, ahol pedig kizárólag fizikai munkások vannak* Pártalapszervezeteink vezetőségei, felmérésnél alap­vető szempontként veszik figyelembe a munkában való helytál­lást* Ezzel párhuzamosan kétféle módszerrel történik a kivá­lasztás* Az egyik, hogy a tömegszervezetek munkájában aktivan és hosszabb idő óta résztvevő pártonkivüliek párttaggá nevelé­sével megbízzák az ott dolgozó kommunistákat, vagy a tómegs­­szervezetekben dolgozó kommunisták tesznek közvetlen javasla­tot egy-egy aktívájuk felvételére a pártvezetőségnak. A má­sik, hogy a szocialista brigádokban jó eredményt elért fizikai dolgozókat a pártalapszervezet javaslata alapján beválasztják valamelyik tömegszervezetbe, hogy az ott végzett társadalmi munka alapján tagfelvételét elő lehessen készíteni* A kiválasz­tás segítésében nagyon jó és eredményes munkát végeztek KISZ alapszervezeteink és Szakszervezeti Bizottságaink, ezt bizó­­nyitja, hegy a felvételek legnagyobb részénél a társadalmi tevékenység a KISZ-ben, vagy a Szakszervezetben végzett munka j volt* Korábban akadályozta a fizikai dolgozók felvételét, hogy túl magasta állították egyes pártveze őségek a mércét a j tagfelvételeknél* Olyan elvárásaik voltak a felveendő tagokkal szemben, hogy minden tekintetben legalább azt a szintet érjék el, mint a már többéves párttagok* Ez a jelenség különösen a tagjelöltség segszüntetése utáni időben volt tapasztalható, pl* a Forgalomé alapszervezetnél* o / * Lr--------3--------

Next

/
Thumbnails
Contents