Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1972-03-09
r n- 3-A fluktuáció méreteire csak egy számot szeretnék megemlíteni: Az elmúlt 4 év alatt 13,000 emberből 9 ezer dolgozó került a külkereskedelmi apparátusba. Persze nálunk a gyors- és gépiró is legalább annyira fontos mint a bonyolító, mert ha egyik, vagy másik leáll, megáll a munka is. A beszámoló megállapítja, hogy minden külkereskedelmi vállalatnál javult a kádermunka. Ez valóban igy von. Nem szeretném csökkenteni az eredményeket, de valamit azért meg kívánok itt mondani: Megítélésem szerint mi xiagyon bátortalanul foglalkozunk a fiatalokkal. /300 főosztályvezető közül mindössze 5 fő 0 35 éven aluli, 800 osztályvezető közül 56 35 éven aluli fiatal van./ Ezt nem lehet tudomásul venni, mert ilyen káderszegénység melle tt bizonyos konkurrencia 1. munkában is von. Arra szeretném kérni a pártszervezeteket, hogy szüntessék meg azt a gyakorlatot, hogy 0 személyzeti munkáról legjobb esetben csak ez igazgatókat számoltatják be. A pártszervezetek rendszeresen ne csak ez igazgatót és a személyzeti vezetőt számoltassák be, hanem a főosztályvezetőket és 0 nagyobb egységeket irányító osztályzás vezetőket ia. Hogyan lehetne még a nevelő munkát javítani? Szerintem a személyzeti osztály vezetőjének hivatalból kötelessége az emberek nevelésével és a vezetők ilyen irányú tevékenységével, ill. ennek ellenőrzésével foglalkozni. A legtöbb személyzeti vezető már nem látja a fátél az erdőt, rutunbél vezet és n?gyón sok hibát követ el. Egyre többet foglalkcasunk a jelennel és a jövővel! A beszámoló emlitést tett arról is, hogy a felvételek zömével a KKM is foglalkozik. 1972. január 1-től a dolgozók kétharmad részének felvételi lehetőségeit átadtuk a válllatoknak. Itt a személyzeti vezetőnek, a gazdasági vezetőnek és a pártszervezetnek rendkívül •fontos feladata van. Meggyőződésem, hogy ellenőrzés nélkül is azokat az embereket fogják felvenni, akik alkalmasak, de éppen azért, mert z új módszer, nagyon fontos lenne, hogy a pártszervezetek odafigyeljenek arra, hogy kiket vesznek fel. •''"' A beszámoló nem foglalkozott vele ugyan, de felvetném, hogy nincsenek egyértelműen jé tapasztalataink a felvételekről. Itt egy speciális témára gondolok, mégpedig a fizikai dolgozók gyermekeinek bekerülésére a külkereskedelmi apparátusba. Évente legalább 200-300 közgazdasági technikumot,, gimnáziumot végzett fiatalt vesznek fel és mint a fehér holló közöttük a fizikai dolgozók gyermeke* Nagyon kérjük a pártszervezeteket ezeknek a problémáknak a felszámolására és Ígérem, hogy mi magunk is megteszünk mindent ennek érdekében. A feladatok egyike a pártszervezetek hatásköri listájának csökkentését javasolja. Véleményem szerint eggyel feltétlenül bővíteni kell* a kirendeltségeken levő emberek megismerésével foglalkozzanak* Legfőképpen a politikai követelmények azok, amelyek itt nagyon klasszikusan jelentkeznek! A jelentés azzal is foglalkozik, hogy nem egyformák az emberek az export-importjogú vállalatoknál. Szerintem Itt a követelmény nem Ismerésén van a hangsúly. A kádermozgatási, káderfejlesztési tervekkel kapcsolatban: Véleményem szerint nem káderfejlesztési tervet kell készíteni, hanem kádermozgatási tervet. Mi is azt kérjük, hogy 5 évfe előre jelezzék, határozzák meg, kiket akarnak a vállalatok kirendeltségi munkára küldeni. Ez pedig ne legyen titok. Tudja az a fiatal, m hogy neki mit kell tanulnia, teljesítenie ahhoz, hogy 5 év múlva ~ ^-------_j I '