Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1969-07-10
J-“ —"I %* r- 14 -1,/ Az általános iskolák területén a. / Az általános iskolákban bekövetkezett létszámcsökkenés lehetővé, de egyben szükségessé teszi a tanulóK- kal való fokozottabb egyem foglalkozást. Ezt a t.nyt elsősorban fel kell használni - a neveles tartalmi színvonalának emelésével - a fizikai dolgozok gyermekeinek erőteljesebb támogatására nemcsak tanulmányi, hanem általános kulturális vonatkozásban is. b. / Az eddigieknél tervszerűbbé és tudatosabbá kell tenni a tanulók pályaválasztását. Szorosabb kapcsolatot kell_ kiépíteni az iskola és a szülői ház hozott.Biztosítani kell a pedagógusok és a szülök jobb tajekoztatasat a r-N továbbtanulási lehetőségekről, valamint e, kell érni, hogy a fizikai dolgozók gyermekei minél nagyobb szambán beiratkozzanak a középiskolába. ©./ Tovább kell fejleszteni a napközi otthonok tárgyi feltételeit. biztosítani kell a tartalmasabb pedacóoiai foglalkozásokat. Csökkenteni kell a napközi csoportok létszámát. Továbbra -is fenn kell tartani - ahol erre lehetőség van - a napközis traktusokat. A./ A pár talapszer ve?; etek segitsék elő* hogy az iskola—vezetés, a tömegszervezetek, valamint az uttoromozgalom munkája a jelenleginél sokkal koordináltabb az iskolák életében nagyobb szerepet kapjanak a gyerme kék kezdeményezései.- 2./ d középiskolák területén / A középiskolák törekedjenek a tanulók képességeinek ’ tudatosabb, tervszerűbb fejlesztésére. Különös gonddal foglalkozzanak a tehetséges diakokkal. A fizikai dől— gozólfc gyermekeit részesitsék fokozottabb tamogatasban. 31 kell érni, hogy a kerületünkből a fizikai dolgozok gyermekei közül az eddiginél többen eljussanak az érettségig, majd minél többen folytassak tanulmanyaika egyetemeken és főiskolákon. b./ A középiskolák oktat*-nevelő munkájával el kell érni az ifjúság szocialista szellemű politikai^aktivitasanaK növekedését. Erre különösen kedvező lehetőséget nyújt hazánk felszabadulásának 25* eves évfordulójára jalo felkészülés. Az iskola-vezetes, a tantestületek^fordít ■ sák az ifjúság figyelmét a mai magyar társadalmi valóság eredményeire es a oovo meg szebb távlatainak reália megismerésére * tr i. —-------------ii i