Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1968-08-22
- 3 - * II. Kerületi tapasztalatok a vallásos világnézettel kapcsolatos próblémákroT- A kerületben vizsgálatokat folytattunk az ateista propaganda helyzetére vonatkozóan. Vizsgálataink során elemeztük a kerületi művelődési házak és kulturotthonok, munkásszállások, valamint egyéb szervek programját. Székből a tájékozódásokból igyekeztünk megállapítani, hogy mit tettünk a materialista világnézetre nevelés érdekében kerületi dolgozóink között. Jelentésünkben tájékoztató jelleggel egyes szervek tartalmi ás módszertani tevékenysége alapján néhány példát emlitünk: A materialista világnézet hazánkban egyre nagyobb tért hódit a vallás rovására, s ez jelentkezik abban is, hogy kerületünkben az új generáció döntő többsége már nincs meg_ keresztelve, és az iskola-köteles megkereszteltek között minimális a hitoktatásban résztvevők száma. Ezt legjobban az a tény bizonyltja, hogy kerületünkben csak egy iskolában folyik hivatalosan hitoktatás. /Lovag u.Alt.Iskola/. Itt^ oktatják a kerület összes iskoláiból a hittanra jelentkezőket. A beiratkozottak száma 24 fő, ebből 18-an vesznek részt rendszeresen a hitoktatásban. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a plébániákon is vesznek részt fiatalok hittan tanításon! /A résztvevők száma számunkra ismeretlen/.^ Jelentős még azoknak a fiataloknak a száma, akik elsőáldozasra, bérmálásra, konfirmációs előkészítőkre járnak. Jól lehet a fiatalok nem saját meggyőződésből, hanem többnyire szüleik akaratából járnak templomba. Az elmúlt néhány évben arra is van példa, hogy KISZ bizottsági tagok, KISZ titkárok esküdtek templomban. /MÁV Magasépítő, Csepel Nagykor.Váll./- Nem elégségesek azok az erőfeszítések, amelyeket a kerületi . Tanács szervei és a KISZ a szocialista tipusú névadó ünnepségekkel, házasságkötésekkel, temetésekkel kapcsolatban kifejtenek. Ezek a tanácsi, vagy vállalati ünnepségek megfelelően pótolják az egyházi keresztelőket,\esküvőket és temetéseket. A Tanács reprezentativ házasságkötő teremmel rendelkezik, s minden segítséget megad az ott házasságot kötni kívánóknak. A helyes szervezés, a kerületi énekkarok és zenekarok bekapcsolása az ünnepségek családias légkörének kialakítású egyre vonzóbbá, ás mind jobban elterjedtebbé teszik családi események polgári úton történő lebonyolitását. Jó példaként emlishető a Nyugati pu.KIBZ Bizottságának ezirányú munkája. Az elfúlt évben három névadást rendezett, elsősorban KISZ vezetőségi tagok számára. Meg kell azonban említeni, hogy KISZ alapszervezeteink költségvetése sem biztosit ja, hogy ilyen rendezvényeket szervezzenek. A kerületi szervezeteket figyelembevéve kerületünk u.0.000 fiatalja számára kb. pO.OOO Ft áll ilyen kiadásokra rendelkezésünkre. I U 1 - ~ ~ ~ _J I ■III—mű MMHHI