Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1966-08-25

MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG ' ST: 56. VI* kerületi Végrehajtó Bizottsága; Bp, VI. Népköztársaság útja 112. az. Telefon; 122-541 Tájékoztató az 1966. évi, kpzópiskólái KISZ aktivaképzo táborokról. építőtáborokról. A KISZ Budapesti Bizottság által szervezett titkári, agit-prop, titkári tanfolyamon, valamint az ipari tanulók és kultürosök tan­folyamán minden iskolánktól a me^iivottak, illetve benevezettek megjelentek. * * * Az 1966, évi nyári tanítási szünetben kerületi szinten, valamint két középiskolánkban /Kölcsey, Varga gq.mn,/ iskolai szinten rendez­­tünk KISZ okt'ivaképzü táborokat.s. . A vezetőképzés ezen eredményes formáját elsődlegösen áz alapszervc­­zoti mozgalmi munka megerősítésére, fellendítésére szeretnénk fel­használni. A tábor programjának összeállitasa, a résztvevők kiválasz­tása mind a fenti célt szolgálták. Középiskolás fiataljaink a vezetőképző táborokon kivül építőtáborok­ban vettek részt. A fiúi: Szilaspat alsón, a lányok Kunf ehért ón két hetes turnusban dolgoztak. A kedvezőtlen időjárás nagyban megnehezí­tette mind a fiuk, mind a lányok munkáját. Fiataljainkat a párt és a tanács illetékeseivel együtt meglátogattuk. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a változékony időjárás és a foko­zottabb anyagi nehézségek ellenére táboraink jól sikerültek. Aktjvaképző táborok. 1. Kerületi KISZ aktivpkópzö tábor: Á korábbi lívok gyakoriaiaval "szemben tábofunkat nem a .dunabogdányi üdülőben tartottul:, hanem más kerület ókkal fuzionálva /I. , X. ? XIII., XIV.,/;Nógrádverőcén az Express Ifjúsági Camping Táborában rendeztük meg. Az a cél vbzéróit bennünket, hogy minél több fia­talt szalmára tegyük lehetővé a vezetőképzésben v.:0Ló részvételt. A fiatalok négy és has%nélyes faházikókban voltak elhelyezve. Napi háromszori étkezés, melyet az Express biztosított számukra, jó volt. Programunkat a sok cső ellenére a járőrvorsony kivételé­vel teljesíteni tudtuk. Altáborunk csoportvezetői nagyon lelkiisme­retes munkát végeztek, Mind tapasztlatat leszűrhetjük, h gy az ilyen táboroknál: a magul: előnyeivel szemben sok hátrányai is vannak. A^jövőben.helyesebb a leorábbi évok tapasztlata alapján kerületi '‘táborainkat külön ■ re-ndozni és amennyiben a létszámot emelni ki vén juk,. két turnusban táborozhatni fiátólj'ainkat• r n u--••--_j

Next

/
Thumbnails
Contents