Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1965-02-18
r n - 4 -N©n kerülte el vezetőségünk figyelmet a gazdasági munka politikai ielentőségének alátanasztasa, valanint az sóm, ^hogy ne kérjen időben tájékoztatást egy—egy részletfeladat állásáról, Pártszervezetünk felfigyel minden jelenségre, ani a munka negjavitasat, a bürokratikus intézkedések leküzdését szolgaija. Beszélhetnénk a hivatalvezetés és a pártszervezet együttműködéséről, illetve a kollektív vezetés kiépítéséről,, akkor is amikor az apparátus' káderhelyzetót vizsgáljuk. Ma már bátron elmondhatjuk, hogy a vb, függetlenített- tagjai kikérik a pártszervezet véleményét egy-egy uj dolgozó'felvételének ügyében* v^gy a belső előléptetések végrehajtásában. • Megértettük, hogy a VIII. kongresszus által megszabott feladatokat csak politikailag és szakmailag jól fölkészült dolgozókkal lehet eredményesen végrehajtani. Ezt. tartjuk szenelőtt akkor is, amikor ,-s az 1965.1. félévi munkatervünkben fontos, szempontkent szerepel a párttagok rendszeres politikai nevelő tevékenységünk, valamint a párttagok és pártonkivüli dolgozók rendszeres politikai tájékozta— tása. Ezt a nevelési módszert pártnapok megtartásával, partcsoportokon keresztül, valamint egyéni beszélgetéssel igyekszünk biztositani. Munkatervünkből is tükröződik továbbá, hogy pártnunkánk középpontjában állítottuk a hivatali-munka támogatását, politikai munka alátámasztását. Amikor 1964. II. félévben a hivatalvezetés értékelte az elvégzett munkát, ez az értékelés pozitív volt, és ebbenmegmutatkozott pártszervezetünk nevelő munkájának eredménye us. Ma már elmondhatjuk, hogy tanácsapparátusunk vezető beosztású^dolgozói, párttagságunk túlnyomó többsége apparátusunk.törzsgarda;]a! hoz tartoznak, ügy érezzük, ebben benne van alapszervezetünk politikai nevelő munkája, mert megszerettetik'dolgozóinkkal a tanacs munkáját, és annak politikai jelentőségétv Ha megvizsgáljuk az apparátusban végbemenő munkaerő változást, akkor az alábbi képet kapjuk: Apparátusunk létszáma 1958-ban 145 fő volt. ebből 49 volt párttag. Az azóta eltelt időszakban létszámcsökkentés, vagy nyugdíjazáskövetkeztében az összdolgozók létszáma 140-re csökkent. Ebből alapszervezetünk párttagsága 49 fő. ' Az 1958-ban megjelölt 145 fős létszámból jelenleg apparátusunkban dolgozik még 65 fő, akik munkahelyet nem változtattak. Ebből; a ; . létszámból azóta 19 főt nyugdíjaztunk, továbbá 5 fő elhalálozott0 Tehát a 145 fős létszámból lényegében 85-en munkahelyet nem változtattak. ■ Elmondhatjuk, hogy apparátusunkban a vb. függetlenített tagjai az osztályvezetők, csoportvezetők, érdemi ügyintézők mind regi dolgozók, tulnyonóresze már 1956. előtt is apparátusunkban, dolgozott. Megállapíthatjuk e rövid számadatokból, hogy a munkaerő változás főleg az adminisztratív és fizikai dolgozók,létszámában adódott, továbbá az ujonnal felvett dolgozókból, akik valamilyen oknál fogva, nem tudtak gyökeret verni apparátusunkban. 10.700