Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1964-01-23

1 11 ■ . — ni .. i . i. i I i i i ! i i. ■ i ---­r ~i jól ént, illetve azt jelenti, how ■ Pártbizottság irányit <5 műnk.; jónál nincs probléma, Végrehajtó Bizottság tévé— kényséjénél' sincs. Negyon sokat javult a PB. és V.B. olyan munkája, hogy- jobban nézik a határozatok életben, a mun­kában való hatását, Több ón jobb kapcsolatot próbálnak te­remteni ejyéb v * sütne pártbizottságokkal , Bz olyan törekvés ami segíti a munkát, segítette az elmúlt években i'e rend­szeresen a vasút előtt álló munkákban. Az igazgatóságok pártbizottságaival, egyéb pártsze .vezetőkkel tárgy a-inak, ami ső0i u ai; irány 1 ínunké kml cüi te subán •• Be jlodosében kell nézni a Pártszervezet munkáját és ezt a.fejlődő mun­­kát rendkívül pozitívnak tartom még akkor is, ha igaz,amit a jelentés felvet, hogy a határozatok végrehajtására kevés akarat jut és a határozatok megvalósításánál nem érvényesül olyan következetesség, áimóczy elvtársnál kiegészítem, hogy néha a hatá­rozatoknál olyan is előfordul negativo, hogy előbbresza­­ladt a Végrehajtóbizottság egy pár határozat hozatalával, s éppen a végrehajtás nehézségét az jelenti, hogy az elő­készítő munka politikailag nem volt előkészítve, Nagyon jó módszernek tartom, hogy a Végrehajtóbi­zottság bevonja a Pártbizottság tagjait, nem külső szem­­leloi egy PB. ülésnek. Az anyag idehozatalaban, megvizsgá­lásában és a határozatok végrehajtásának ellenőrzésében * a Pártitbizottság tagjai nagymértékben bekapcsolódna’:, Nem értek egyet Németh elvtárssal, hogy & ma a vasút területén a múlthoz viszonyítva a fejlődésben semmis párt­munka folyik. Nem Így van, azért, mert minden évben nagyobb az utasforgalom, az áruforgalmi szállítás kapacitásának a határán vagyunk, a párt és tömegszervezetek politikai mun­kája nélkül nem tudnánk megoldani feladatainkat. A vasúton valóban nagy a fluktuáció, de a régi vasutasok hallatlan nagy szakmai szeretettel állnak hozzá a feladatok megoldá­sához, az időjárási es egyeb nehézségek ellenére is, a párt szervek ilyen irányban végesnek politikai munkát. A Párt munkamódszereben óriási változás van, s nem biztos, hogy regon olyan meggyőző volt az a munka, volt bizonyos kira­kat jellege is. L, " -------i,

Next

/
Thumbnails
Contents