Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1964-10-15
r n * * E texÜloten a továbbfejlődést a fokozottabb körültekintés, a nagyobb alaposság és a következetes végrehajtás irányában kell keresnünk, 2./ A második pontra vonatkozóan már kevesebb jót tudtak elmondani, a csuosvezetőség munkájával kapcsolatban. Igaz ugyan, hogy havonként tartunk- titkári értekezletet, az is igaz, hogy a titkárokkal esetenként egyénileg is beszélgetünk a csúcsvezetőségi ülésen is, azonban amitől a legtöbbet vártunk, az istrulctori gárda nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az instruktort gárdát azzal az alapvető céllal hoztuk létre, hogy a viszonylag kisebb képzettséggel, tapasztalattal rendelkező-a Központi Iroda alapszerv kivételével - titkároknak minden vonatkozásban sogitséget nyújtson. Ezt a célt a kezdeti időszakban meg is valósítottuk. Az instruktorok tevékenyen résztvevői voltak nz alapszorv életének, közreműködtek a munlcatorv készítésében, résztvettek a vezetőségi üléseken, taggyűléseken, foglalkoztak r. terület problémáival, megbeszélték a vezetőséggel a teendőket, útmutatást adtak elvi és gyakorlati vonatkozásban. Nem állíthatjuk, hogy ebből a kialakult gyakorlatból semmi som maradt, de a jó kapcsolat és együttműködés évről-évre fokozatosan csökkent, és ma már sem a támasztott követelményeket, sem cl a^apszorvok részéről jelentkező igényt nem képes kielégíteni. Az instruktor! munka hanyatlásának okaira nehéz lenne mentségünkre magyarázatot találni, de fez tény, hogy az instruktorok gazdasági munkaterületén jelentkezett magasabb - követelmények, az állami oktatásban való részvétel, a reszortmunku, nz egyéb társadalmi élfoglaltságok mellett, az instruktorok túl sok időt nem szentelhettek o munkának. Ami a kérdésben véleményünk szerint a fő hiba volt abban keresendő, hogy non vettük észre kellő időbon a problémát és non találtunk megfelelő megoldást az instruktor! munka javítására. Ez alól talán egy kivétel van, a diósgyőri alapszerv, ahová a rekonstrukció ✓'■'n időtartamára pártszervezői feladattal csúcs megbízottat küldtünk. Mivel a tapasztalataink a csucsmogbizott működését illetően igen pozitívak, a jövőt illetően érdemes gondolkodnunk hasonló konstrukciók kialakításán. Ennek érdekében célszerűnek mutatkozna a következő ceucsvozctőségi választásnál olyan változtatást eszközölni, .hogy rz alapssorvi titkárok helyett a csucsvoactőeégot ujan rátermett, uj,»#rzortoeoklcal bővítsük, akik kizárólag az alapszervezetek instruálóaát látnák el. 3./ A harmadik ponttal kapcsolatban csak annyit,-hogy a beszámolási munkánk viszonylag jónak mondható, hiszen csuccvozctőcégi ülésokén egyéni boszámolta-. tás okon és az alkalmi bőszéi;-été;; ok során kicseréljük tapasztalatainkat, megismerj ük ogy-ogy terület problémáit és Így összefüggő képet tudunk alkotni a vállalatnál folyó pártpolitikai munka egészéről. i A fontiek olőrobocsájtdea után az nlt.psaorvoknok nyújtott sogitséget, és azolcpetorvezotok ténykedésének eredményeit n lcövcthezőkkol lehet j ellő ne zni t a./ A vállalat politikai életét és az alapagorvezetőket érintő főbb feladatok tekintotébon - az instruálás hiányos! ágni ellenerő is - csucsvezotősé$i üléseken, egyéni beszélgetések köretében, az alapszorvi Yozetőségok / l— l— - — - - _]