Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1964-03-05

r n- s -*• Központi Bizottság 1963. deoember 5-án hozott határozatának meg­felelően, c szakma területen jelentkező felad-tok-t közös ig-z /■'­­tói, párt titkári es szakszervezeti titkári megbeszélésen ismertet­­t ük. Intézkedési tervet készített n párt és gnzdas ági vezetés, Felhívtuk a vállaIrtok figyelmét az intézkedési tervek elkészíté­sére és megadtuk a szükséges szempontok' t. Például: A' munk^erő-morleg ismeretében felül kell vizsgálni ;.z dninisztrá­­ció csökkentési lehetőségeket r bizonylati fegyelem szem előtt tartása mellett, és ahol lehet azt csökkenteni kell. Biztosit ni kell a munka megszervezését oly értelemben, hogy n volumen felfu­tásával n nem termelő létszám ne emelkedjék. El kell érni az 1964. övben, hogy a vállalatok szervezeti felépí­ts tűse megerősödjék, A keret ügyrend elkészítésével az egyes gazda­sági egységek önállóságút biztosítani kell. L fuvoreszközöket szervezetten kell foglalkoztatni, ho-y az 1964- ben jelentkező szállítási feladatokat maradéktalanul ki tudják elégíteni. El kell érni, hogy n nagy alkatrész-hiány mellett a gépkocsi és rakodógép j-vitószázaléka ne emelkedjék. Pcl kell mérni, hogy szakterületünkön mely helyeken lehet női mun­ka erők f o jlalkoz ta t ás át növ olni. A párt és a gazdas ígj vezetés kapcsolata, é sikeres gazdaságszervező munka érdekében biztosítani kivontuk a kapcsolat kiszélesítését vállalati gazdasági vezetők, párt és szakszervezeti vezetőkkel is. E kapcsolat kiépítése eredményes volt. ^ Ugyancsak nagy súlyt helyeztünk a Vezérigazgatóságon belül a meg­felelő légkör kialakításúra a dolgozók, valamint a anzdasági veze­tők között. , Ez c. kapcsol - t a Vezérigazgatóság megalakulásának kezdetén több nehézséggel járt. Ez részben annak tudható be, hogy a pártszer­vezet is neh /SS %j[ Sekkel küzdött, A Vezérigazgatóság létszáma, külön­böző helyekről tevődött össze, különböző nézetekkel A párt­szervezetnek sem volt meg o tapasztalata ahhoz, hogy ilyen szerv­iül milyen módszerekkel dolgozzon A gazdasági vezetés sem tnlál­­- tr ®6S megfelelő helyes utat ás igy szemlélet különbségek je­lentkeztek. U^t^ren lényegesebb javulás a pártvezetőség és a gazdasági vezetők között es i az 1963. eVi február havi pártc.ktivértekezlet után következett be. Ezt a javulást segítette a VI. Kér. Pártbizottság , -'kitöri titkár'ínak, Sr rlós István oly társnak aktivá értekezletet megelőző megbeszélése, melyet a Vezérigazgatóság valamennyi gazda­sági vezetőjének jelenlétében folytatott le a pártvezetőséggel, ahol a helyes szemléletet úgy a gazdasági vezetés, mint a pártve­zetés rész ér e ne gn g t a . A p'rtvezetőségnok a dolgozókkal és n gazdasági vezetőkkel n kap­csolata általában jó. Belső vezetéssel a kapcsolat torén időnk-nt vannak visszaesések, ami főleg r. tájékoztatás hiány rínál mutatkozik meg. ■■ 1 I. I. —1 1 1 11 1 ’ ' I I I I I I — I-----^ - _|

Next

/
Thumbnails
Contents