Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1963-08-01

mm ^ mm í A kimutatás szerint a személygépkocsi, a fuvardijak és a fűtés költségei haladták túl a tervezett összeget, A fűtés qs fuvar­din 'költsógokaz idei tél miatt - véleményünk, szerint - indokol-^ tak. Ezek a'költségek feltétlenül fognak jelentkezni az évi érté­kelésnél is, A gépkocsi fuvardíjnál igen nagy mértékű:a túllépés, mely abból adódik, hogy a rendkívüli tél miatt a II, nogyodévre halmozódott a patronáló munka ollonörzóso / Békéscsabára és a sarkad! járás­ba kellott két alkalommal lemenni./ Ugyancsak ebben az időszak­ban tartott a Kisz Balatoniöldváron vezotő képző tábort, ide szintén két alkalommal volt szükség a gépkocsira ellenőrzés, illetve előadás tartása céljából /> Katona et/. Ennek a túllépés­nek egy részét megpróbáljuk behozni, : A költségek 1962, I, félévhez viszonyítva nőttek. Az 1969-as terv­­hoz viszonyítva a fentebb emlitottekőn kívül a fogyóeszköz beszer­zés, melyet az étkeztetés higiénikus megoldása tett szükségessé : és a világítási költség nőtt, melynél a leolvasó hibájából a VII. havi fogyasztást is leszámláztak / rosszul olvasta az órát, s mintegy A.ooo.-3't-ot tévedett, ozt^felhívásunkra úgy korrigálták, hogy VII. hóban non küldenek számlát/• • Az egy főro cső papír és irodaszer, valamint a posta és telefon­költség .60 .-Éti illetve 7.-Et-tal csökkent.Igen jelentősnek mond­ható mindkettő. Az irodaszer csökkenése az írásos anyagok csök­kenéséből és a gondnokság szervozottobb és takarékosabb munkájá­ból, valamint abból adódik, hogy ebben a;félévbon kevesebb nyom­tatványt készítettünk, mint az előzőben, A posta és telofönkölt­ség egy főre eső átlaga is csökkent annak ellenére, hogy 700.-Ft­­al kövesebbet terveztünk, mint az előző félévben. Az alapszervozofcck költségeinél is 7oo,.~Ft túllépés mutatkozik, O mely abból adódik, hogy a körzeteket festettük ez évben, s ezzel együtt több olyan kisebb beszerzést / villanykörtej zsinór, zár— javítás / kellett megoldanunk* melyre előre non számítottunk. Körzeteink a jelenlegi követelményeknek negfolelüek, gondozottak, tisztáiéi néhány bútor lecserélését a népgazdasági torvbon igé­nyeltük. Az állóeszközökre fordított kiadásoknál a IV. negyedévre üteme­zett költség nagy részének előre hozására volt szükség, mivel a födémcserével kapcsolatos feltárás 24,ooo.-Ft-ot tett ki. Erre az összegre a tervezésnél non s z árait ettünk, ezért: a tervezé­si költséghez a IV. negyedévben előreláthatólag Jo.ooo.-Et pót— hitelt kell igény Untok. • Ügykezelés. 1969 első félévben 726 ügyirat volt az előző év hasonló időszaká­nak 879 ügyiratával szemben. A csökkenés abból adódik, hogy csak fontosabb esetokbon küldenek ügyiratot az alapszervezetek / jegy­zőkönyvek, határozatok, információk,stb/* r n

Next

/
Thumbnails
Contents