Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1963-04-25

r n Én nekem az a véleményem, hogy birálni is kell ezeket a művészeket, legjobban hogy az intrikót felszámolják. Igaz, hogy nem úgy kell bírálni, mint az üzemek­ben, ezt emberhez kell szabni, de birálni kell, ne adja fel ezt a partszervezet, még sokkal határozottabban biráljon. , A pártszervezet munkájában korábban türelmetlenség volt a vezető művészekkel szemben. Ilyen volt szektáns baloldali veszély, de véleményem szerint a partszer­vezetnél ez még van, , Világos elvi vonal legyen, és legyen meg a jó kapcsolat a^színház vezetőivel. Kikérni a párttagok véleményét és mi az álláspontja a művészi vezetésben. A pártszervezet munkájában a fő irány. A vezető művészek között kell elsősorban munkát végezni. Vannak fiatal művészek, akik élvonalba kerülnek, a partepxtes szempontjából ez lenne a fővonal. A jelenlegi neves művészek nem fognak bekerül­ni a pártba. Most belépő, fiatal, tehetséges művészeket felvenni. Sokkal nagyobb jelentőséget kell tu^lajdonitani a KISZ.szervezetnek. Egyetértek azzal, amit Füredi elvtárs mondott, hogy sokkal nagyobb türelmet pl. a szakszervezet felé, , . ... Különböző rétegekkel való foglalkozás, fel kell eleveníteni^es folytatni a kü­lönböző megbeszéléseket a iwezető művészekkel, A 3 ponton belül kiemelni a hang­adókat és ezekre hatni. Valami hatás vsak lesz, lemondani nem lehet róla, vagy az ő elvük az erősebb, vagy a miénk, ha otthagyjuk őket stabilizálják a helyze­,//~N tét Az eszmei politikai munka szélesítése meg kell nézni, hogyan lehet ezt, ez a fő munkája a pártszervezetnek. Kell foglalkozni a gazdasági kérdésekkel is, de az erőt az ideológiai felkészültségre kell összpontositani. Összegezve: az a véleményem, hogy a jelentés elfogadhatóé, az Operaház partszer­vezetének munkája jó irányba halad, harcoljon a partszervezet azért, hogy a tech­nikai problémák megoldótjanak. Sáli elvtárs. Egyetértek az összefoglalóval. . , ,. . jó és bevált dolog, hogy időnként vezető elvtársakat meghívunk egy-egy baratx beszélgetésre, elég ritkán kerül erre sor. Ettől úgy látszik a vezető elvtársak Í3 félnek. Nem zárkózott el Kállai elvtárs sem attól, hogy kijöjjön hozzánk. Gondolom, hogy kerületi és Budapesti szinten is hasznos lenne, amikor Gáspár elvtárs behívott egy pár művészt beszélgetésre, ez jó volt. A vezetes jobban figyeljen az alulról jövő figyelmeztetésekre, a műsorral es egyeb problémákkal kapcsolatos véleményekre. De elsősorban az egyéni érdek van szemelőtt A régi művészek tiltakoztak az uj bevezetés miatt, a régieket tartottak fontosnak. Az Erkel színházzal kaocsolatban ott nincsen megfelelő próbaterem, a prooak is ott folynak az Operaházban. A jelentést elfogadta a VB. Különfélék; 1, Horváthné, Sági és Kertészné elvtársak meghívottak. Szóbeli tájékoztató, mely írásban csatolva. ■ Hozzászólások: Földeák elvtárs: A gyerekek érdeklődését kell lekötni, az elkepzelesekkel nem vágyűnk-mégeíagédve, a szakpedagógusokkal még nem állunk olyan jól. Ez is szüksé­ges, hogy megfelelő legyen. Takácsné elvtárs. Ha valaki 15-16 éves, jöhet a zenegimnáziumba. Nézzék meg^ zenegimnázlümban tanító tanárok zenéhez való viszonyát, nem lehet olyanokkal ta­nítani, akik utalják a zenét. , . Színtelen, szagtalan, Íztelen könyvek, nem keltik fel a gyerekek erdddodeset pl. L—-----------!----------_l —— ^-----------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents