Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1963-02-28

r ~i- 8 -sürgetett intézkedések /vezetés, ügyrend stb./ csak a legutóbbi időben történtek meg., d■/ Szervezeti és káder kérdések* Mint arra a VI, kerületi Pártbizottság brigádvizsgálatgr rámutatott, a vállalat. előtt álló feladatok sürgetőleg meg követelték a szálánál színvonal emelését és uj szervezeti forinéJi eevezetését. A vállalatnál az ipari ráhatás biztosítása érdekében első sorban a műszaki képzettségű dolgozók számát kellett növel - ni. Ez két irányban volt lehetséges,s a meglévő káderek továbbtanulása és uj megfelelő képzettségű szakemberek felvétele utján. Ma már elmondhatjuk, hogy valamennyi üz­letkötőnk szaktanfolyamot végzett, vagy végez, vagy ennek megfelelő technikumi, esetleg főiskolai végzettséggel ren­delkezik, Jelenleg sz almai és nyelvtaniolyamokon 167 dol­gozó, állami oktatásban pedig 24 dolgozó vesz részt, vagyis a vállalat összléts .iáménak mintegy fele szervezett szakmai továbbképzésben részesül. Az elmúlt óv folyamán 5.mérnököt, 16 technikust, 6 közgaz­dászt vettünk fel. .különleges feladatok megoldására /ügyvitel gépe oltó,--/ külső szakértőket is igénybe vettünk. A Icádé munka fogyatékosságait, melyet a brigádvizsgálat - 'is YeTt/üífcYNagyrészt .sikerült felszámolni. így pld, nőtt a gazdasági vezetők szerepe a területükön végzett káder­­munkában, megszűnt az osztályvezetők feletti "átnyúlás” 1 hibája, A rendszeres ügyvezetőségi értekezletek, melye­ken a fontosabb k*'1 r kérdések is napirendre kerülnek, kiküszöbölik e hi 'ismétlődésének lehetőségét. Hozzájárul a kádermunka kollektív jellegéhez az is, hogy a pártvezetőség véleményt nyilvánít a fontosabb munkakö­rök betöltése, leváltás, csere, utaztatás, kitüntetés st• esetén. A gazdasági vezetők és a pártvezetésé^ Írtén pf . bevonása a kádermunkába, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy megszűnt a káderek indokolatlan mozgatása és a dől­­. gőzók többsége stabilnak érzi magát munkakörében, A ICKM, által elrendelt és 1962, folyamán készített káder fejlesztési tervünkben minden dolgozónk részére határidőre előírtuk a továbbképzési feladatokat. Kinevezéseknél, fizetésemelésnél e terv teljesítését nyomatékosan vesszük figyelembe. ' Az Alkatrószfőosztály és a Vevőszolgálat már említett át­szervez ásón kivi más irányokban is törekedtünk a vállalat _sz.ervAaeténel: korszerűsít és éré, ................... Az ipari ráhatás javítása és a perspektivikus műszaki feladatok előse .ütése érdekében magas képzettségű mérnö­kökből létrehoztuk a vállalat műszaki osztályát, i U— * _j

Next

/
Thumbnails
Contents