Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1963-02-28
r n- '!- - m** J sitését már ével: óta sür jet jük, de végleges határozatra ' * • még nem került sor, Est a kérdést ^egyébként a EGM-, — WP közös- kollégiuma a közeljövőben tárgyalja* Az u.i motorgyár kulcskérdése a járműipari fe jl.esztésr p Elgondolkoztató, hogy ez a mintegy 5 éve vajúdó probléma melynek elhúzódása létében fenyegeti a járműipart1 meg " mindig nem került megoldásra. Ha a motorgyár kérdését ezévben eldöntik, akkor is legkorábban 1965-ben rendelkezhetünk elegendő számú exportképes motorral* Ma is nyitott kérdés, hogy addig milyen módon biztosíthatjuk piacaink megtartásához szükséges megfelelő motorokat. Súlyosbítja ezt a helyzetet, hogy az uj magyar motorhoz megfelelő nyomatólai sebességváltóval, jelenleg még prototípusként sem rendelkezünk, pedig annak gyártása még'a motorokénál is nagyobb műszaki felkészültséget igényel. A pártszervezet a vállalat ipar ráhatását az ipari párt— 'szervezetekkel való kapcsolat utján igyekezett elősegíteni. A Csepel Autógyár és az Ikarus pártbizottságaival tartott közös megbeszélések, ha lemérhető eredményekre nem is vezettek, hozzájárultak ahhoz, hogy;kölcsönösen megismerjük egymás problémáit és hogy a gyárak kritikusabban vizsgálják minőségjavitó és fejlesztési munkájukat Múlt év decemberében a központi Vezetőség gépipari határozata nyomán széleskörű aktiva értekezletet szerveztünk a műszaki fejlesztés kérdéseiről, amelyre az iparág és_ a gyárak vezetőit is meghívtuk. Esen a tanácskozáson sikerült a jelenlévő ipari elvtársakkal közös véleményt kialakítani az iparág legégetőbb problémái tekir etében éezen az utón is hatást gyakorolni a műszaki fejlesz-'"' - ^ előmozdítására. Ez a téma ma is a dolgozók érdeklődésének középpontja áll és elsősorban a kommunisták a legkülönoözőbb romokon sürgetik az autóipar problémáinak egjéiik dezését, ■ / • • Az ipari vonatkozású kérdések terén végzett munkánk zelfogható eredményekhez még nem vezetett. Viszonylag jelentős eredménynek értékeljük azonos.il azt a tényt évek óta hangoztatott észrevételeinknek az ipari, > szervek helyt adtok és mm már felső szinten is fogl-; link az általunk felvetett alapvető problémák megoldás. b./ Alkatrészellátás^ Mind a brigádvizsg 'lat, mind a kollégiumi határozat; ^ •• «; lyos hibaként állapította meg a piacok alkatrészellátás 1 » nak fogyatékos, ágait. A választékba#. és mennyiségben egy^ánt előételen r iszellatas mai eddig is jelentős karokat oxozob - '' U " ■---=J 1 ■ ■ - I .1 . . I I Jl I I ' ' ' . -------------------------—-----------------------------——*