Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1962-06-21
r i ti- 3 -szorositott híradók sok vezércikket, igazgatói utasítást„valamint szakmai és tudományos publikációkat tartalmaznak* Nem foglalkoznak azonban a helyi problémákkal* A kerületi Párt-Végrehajté Bizottság a következő határozatot hozta:. 1,/A különböző gazdasági, párt- és tömegszervezeti rendezvényeken - a gazdasági kérdéseken túl - tűzzenek napirendre olyan jellegű kérdéseket is, amelyek az egyes rétegeket, korosztályokat és nemeket is érintik, illetve a közvéleményt foglalkoztatjak. /Pl. ifjúság, a nők helyzete, a szakmai utánpótlás, a kozollatas problémái, stb./ S./Pártszervezeteink, munkatervük elkészítése során, a politikai felvilágositó munka területén /egyeni agit&oio, Konzultáció, előadások, viták, stb./ bátrabban adjanak feladatokat a tomegszer vezetéknek. 3. /Pártszervezeteink a pártnapok témájának kiválasztásánál mindenkor vegyék figyelembe a dolgozók érdeklődési k^'et, problémáit és időben közöljék azokat az előadóval* A paj ! .iap után szorgalmazísék az előadó, valamint a mozgalmi és gazdasági vezetők bevonásával, a dolgozókkal való csoportos beszélgetéseket, a partnapok^témájából. Biztosítsák, hogy az egyéni és csoportos beszélgetések rendszere a vállalat életében meghonosodjon. 4, /Minden pártszervezet vezetőségi ülésén tűzze napirendre a vállalat gazdasági vezetőségének bevonásával, az intézményben folyó politikai felvilágosító munka tapasztalatait, amelyek tanulságairól tájékoztassák a párttagságot. Kerületi Pártvégrehajtó Bizottság. • . . í ¥ orszAgósj^'tAr, L.