Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1961-05-25
r ~i- 2 -A nagyobb fokú javulás akkor következett be, amikor a Budapesti Pártbizottság omlitott határozatát az iskolák megkapták, a pedagógus pártszervezeteink ezt megtárgyaltak és ennek alapján a nevelők felé a meggyőző munkát elvégezték. Az iskolareform téziseinek megvitatása alkalmával meggyőződtek a pedagógusok és a különböző társadalmi szervezetek a Budapesti Pártbizottság határozatának és oktatást. ..yünk továbbfejlesztésének irányelvei összhangjában a gyakorlati oktatásnak szükségességéről. Igen komoly eredményt jelent az uj Tantorv és Ut&sitás és annak megbeszélései is, melyben jelentős helyet foglal el a gyakorlati élettel való kapcsolása a szaktárgyi anyagoknak. Nemcsak a pedagógusok, honom a szülők vonalán is nagyfejlődés mutatkozik a gyakorlati munka értékelése terén, amit az" iskolareform vitái és a szülői értekezleteken elhangzó felszólalások is bizonyítanak. A körzeti Pártszervezetek foglalkoztak gyűléseiken az iskola gyakorlati oktatás kérdésével és munkájukkal segítették a társadalmi szervek aktiv segítségnyújtását a gyakorlati foglalkozáshoz. Az üzemek szakmaközi bizottsága anyagi és szakmai segítségnyújtása előbbre vitte a gyakorlati foglalkozások helyzetét kerületünkben. A kerületi politechnikai tanács az év folyamán is rendszeresen foglalkozott az iskolák gyakorlati oktatásánál: segítésével. 2./ A legfontosabb tárgyi föltételek biztosítása; Már az általános iskola alsó tagozataiban a kézimun :a tanításhoz az uj tantorv lényeges" vcXtbzasokát "Eoz, molyhoz a tárgyi feltételeket biztosítani kell. Eddig is előfordult, hogy egy-egy kézimunka órára való felkészüléshez 5-6 óra volt szükséges a nevelők részéről. Anyagbeszerzést a nevelők végzik, a sémák kivágását szintén, vagyis úgy kell előkészíteni a munkadarabot, hogy azokat 45 perc alatt a tanulók össze is tudják állitani. Szükség lenne egy központi elosztóra, vagy egy olyan üzlet kijelölésére, ahol beszerezhetők lennének az egyöntetűen elkészített kellékek. Problémát jelentenek mindenütt az iskolákban a ferde padokon való dolgoztatás, ugyanúgy a szögelés, huzalokkal való dőljostatás, stb. Jelenleg és a legközelebbi években a tantermi berendezések igy nem megfelelőek az előirt munkák végzésére. - Kalapács, fogó, reszelő, illetszőfürész mind olyan eszközök, melyek a jelenlegi tanterv.alapján szükségesei; a kézimunka tanításához, ezeknek a beszerzését iskolánként még pózolni kell. Mogjegyzendő, hogy a papir, fa, fonál és vegyosmunkák -.■.végzésének nincs semmi akadálya és özekkel való foglalkoztatás oredménvoj is. Az általános iskola felsőtagozata± gyakorlati oktatásban , résztvevő /26 V.o. , “2^ VlToV,"T7 TlI.o'.',"Yö" VIII.o./ tanulói részére mind a lo iskolában, ha müholyholyiség von is, de ennek megvalósulása nagyrészt az 196o/61-es tanévre esik, mert ebben az évbon sikerült biztosítani pl. a Labda-u.-i iskola részére úgy helyiséget, hogy tűzoltólaktanya ad át 6 termet, a Bajza-u.-i iskola részére sikerült egy üzlethelyiséget megszerezni, légópincéket kanták erre a cin- Labda-u, , Sziv-u. , Szinyoi M.-00.9. és Karikás P.-u.-i iskolán. I -- ---- ,