Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1961-12-07
Szövetkezetek "beszámoltatása, A Főv.Tan. VB. Ipari osztályának irányítása alapján"'szakmánként vizsgáltuk felül a bor, építő, vasipari szövetkezetek közül egyeseket, A beszámoltatást megelőzően felülvizsgáltuk a szövetkezet teljes tevékenységét, majd a vezetőséget meghívtuk a Tanácsházba és az áb-al együtt ismertettük tapasztalatainkat, meghallgattuk véleményüket. Sok hiányosságra derítettünk fényt' ezúton. Pl. A VI.kor.Cipőkészítő ős Javitó Szövetkezetnél, a Lakáskarbantartó Szövetkezetnél voltak hiányosságok az anyagkezeléssel kapcsolatosan, amit a szövetkezetek javaslatunkra nagyrészt kijavítottak. Vagy pl: a Szemfolszedő KTSz-nél teljesen ellenőrizhetetlen volt a kifizetett bérrel szembeni termelés mennyisége. Szövetkezeti bedolgozó tagok tevékenységét vizsgáltuk felül lakhelyeiken. Budapest cg3sz területre terjedő ellenőrzést végeztünk. Ilyen eljárások száma 1960—bán 89, 19^1-ben 68 volt. Ezáltal tiszta köpet nyertünk a bedolgozók szociális körülményeiről és munkaügyi viszonyairól, amelyről sokan beszéltek megfelelő tapasztalat nélkül. . Nem teljesített torvfoladatok: . , „n 1 Majakovszkij utcában a kárpitos ma^ankisipar ellonsulyozasara vall lati, vagy szövetkezeti részleg nyitása, __ / A Majakovszkij utca elején a javitó és szerelő vallalat részére részleg-nyitás, A Kézműipari Vállalat szétszórtan elhelyezett helyiségeit tömöríteni volna szükséges egy központi helyre, másrészt a szociális foglalkoztató részloget kell bővíteni, A hálózatfejlesztési tervben /l96l/ foglalt létesítmények csak meg£ololff'Tőrgalhias" utvonalon üolyezhotők cl. E célra magánkisiparosok helyiségét vesszük igénybe a 26/718-af ICorm.Rend-ben biztosított cscreholyiség és kártérítés mellett. A terv végrehajtását lassítja, illetve határidőre való teljesítését meggátolta, hogy minden kisiparos megfellebbezi helyiségének^igénybevételét. A fellebbezések II, fokon nagyon soká nyernek elintézését es leginkább a fellebbezőnek kedveznek döntéseikben. Az is hiányosság,^ hogy az 1961. évre szóló hálózatfejlesztési tervet a II. negyedévben kaptuk meg. A fellebbezések az általunk kijelölt csorehelyisoget alkalmatlannak minősitik az áttelepítésre, fekvése, vagy túlságosán költséges rendbehozatala miatt. A II. fok ilyen értelemben helyt is ad a fellebbezéseknek. Pl: Floischcr'Rudas L-u.l-J.sz,alatt kapott helyet: sokba kerül a rendbehozatala, most a Nagymező u«7»2z.van kiutalva- Zemnlóíiyi Hunyadi tér lo, nem jó fekvésű, Nagymező u.48. sziik^ ^ a boTárat'dT""Hubornó füzökésZitő Lenin krt.79. volt kályhás helyiseget kapta nem jó," mcrT“galériás, adjunk jobbat Túri szabó Lehel u.l-J.sz. alatt kapott helyiséget; elfogadja, de túlságosán költséges a rendbehozatala. Az áthelyezések elhúzódásának egyik oka a vállalatok beruházási, illetvo költségkeretének hiánya, /pl. a Hunyadi tér l.sz.alól Iígllorne ' kötőa kisiparost a Rudas László utcába történő kitelepítésére a Röltexnek osak Í4..000 Ft-ja volt, a szükséglet ennek többszöröse lett volna/. Jelenleg"több elintézés alatt álló fellebbezett helyiségügy van folyamatba aminek kedvező elintézése előre lendítené tcrvteljesitesünket. L_ ----------------------_] r ... - h