Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1960-03-03
A vidéki instruktorok általában a pártvezetőség tagjaiból állnak* Általában probléma vidéken feoeá&l: elől el és a központnak foglalkozni kall velő* Milyen osztály 'számolt be, általában egyszer beszámolt minden osztály, kétszer számolt be a termelési osztály, félévenként* Az osztályvezetőknek az volt'a véleményük, hogy komoly segítséget kaptak ©gy ilyen beszámoltatás után. Balesetek száma 1959-ben kevesebb volt. mint 1958-ban, általában az emberek egészségének érdekében, nem pedig a prémium feltétel* Minden balesetet jegyzőkönyvelni kell, különben bírósági ügy lenne és komoly szankciót von maga után* 0sikób civtárs» Számit-e a vállalat nyereség visszatóritésra és mennyire. ' s iömösi e’ivfeáxs.__ 11 napra száradtunk, ezt már be is adtuk, de még a jóváhagyást nem kaptuk me* lío szászólás ok • Füredi elvtárs • Jónak tartom a termelési grafikont, azt mutatja, hogy gazdaságilag jói működnek* Az építőipar pártszervező problémája, a Hídépítő azt mondja, nem lőhet össze fogni a párttagokat, viszont az elvtársak azt tanácsolják, hogy egy pártbizottságot k>.'Iloné létrehozni, aki Összefogja a párttagokat* Az én vó3.eményem az, hogy nem képes itt összefogni hivatalból* Szerintem azok az emberei lehet, hogy soha nem látták Jtestet. állandóan máshol dolgoznak, ogy csomó helyen nincsen párttag, a járási partbizottság is ilyen silányon foglalkozik vele, azt kellene Javítani, hogy a területileg illetékes pártszervezetek 'foglalkozzanak velük* A centralizált irányibúsnak semmi előnyét nem látom. Kdssnó eIvtárs. —. riég sok igazság van abból, amit s.; füredi elvtárs mondott, úgy néz ki, hogy egyik sem. lenne tökéletes megoldás. Azt:eltudnánk érni, hogy a vidékeken; dolgozó párttagjaink pártéiotet éljenek. lényegében sehová sem tartoznak* Akár hogyan nézzük ezt a dolgot azt mondjuk nekik, hogy itt van a munkahely és foglaicozzanak Velük, nem fordítanak olyan nagy gondot. Központ^számára •stccts nem átmentő a pártszervezet. Minden termelési probléma egyformán érinti akár hogyan dolgoznak* Egységes pártszervezet legyen. Hogyan lehetne biztosítani azt, hogy a központi pártszervezet eiőteljeeobban bpdju segíteni. Elég rendszeresen esi*; nálják vidéki helyeken a partnapokat. Pártnap ollenőrzésen lent voltak pl. Csikós elvuársék la azt lehet mondani sokan voltak'és nem t emelési kérdésekkel foglalkoztakj hanem az tényleg pártnap volt.Konkrét kérdések a politikád. munka terén. Az eredmények mellett mégis fel kell vetnem néhány kérdést, mi úgy gondoljuk^ hogy még jobb eredményeket érnek ol. Az egyik a népnevelő csoport kérdése. Már a kiindulás sem helyes, nincsen kialakult 1 elgondolás, do már a szervezetet létrehozták. Az agitaciés bizottság elég jól működik, hoztunk létre még egy bizottságot. Azt tapasztaljuk, hogy nehezen megyünk előbbre, hogy a pártcsoportokra épüljön a politikai munka. Mindenek:előtt a pártbi zalmiakon keresztül koll érvényesülni a folvilá.gosit< munkának. Az jó dolog ha van néhány vitave2'.étésr© alkalmas olvtárn és megbeszélik velük. ne legyen közvetlenül beépítve a pártvezetősógbe. Eredményesebb a pártnap, ha termelési tanácskozóssul Összevonják. */. u— . — _j * .4 - ^