Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1988-04-19

I —~ ^1 — —I — 6 -intézményrendszert kell kiépítenünk. Egyetértettünk az államszervezet reformjára vonatkozó el­képzelésekkel. Szükségesnek véljük az alkotmányreformot és a magyar jogrendszer kiegészítését a pártértekezlet doku­mentumában jelzettek szerint, illetve további egyszerűsí­tését, áttekinthetőbbé tételét. Helyesnek véljük a Hazafias Népfront, a szakszervezetek és a társadalmi egyesületek szerepének növelésére, működésének korszerűsítésére vonat­kozó reformelképzeléseket. Jónak gondoljuk a párt befolyá­sának érvényesítésére kialakítandó módszerek e dokumentum­ban körvonalazott elveit. Szükségesnek tartjuk a politikai nyilvánosság erőteljes fejlesztését. Fontos, hogy társa­dalmi vitáinkban meggyőződéssel hirdessük álláspontunkat, de tartsuk tiszteletben és vegyük figyelembe a pártétól, illetve a marxistákétól eltérő nézeteket, azok kifejtésé­nek állampolgári jogát. A VI. kerület küldötteként hangsúlyozom pártbizottságunk egyetértését a gaz dasá gi-tá rs ad almi stabilizáció és ki­bontakozás programjával. Úgy Ítéljük meg, hogy az eladó­sodás megállításához, a belső egyensúly kijavításához va­lóban gazdaságunk hatékonyságának, versenyképességének fo­kozásával juthatunk közelebb, s ez utóbbiaknak a feltéte­leit a szerkezetváltással, műszaki fejlesztéssel, a szer­vezettség és rend megszilárdításával lehet megteremteni. Elszakithatat1annak véljük ezektől a gazdasági feltétel­­rendszer reformjának gyors, radikális folytatását /re­formok? tulajdonlás, tervezés, költségvetés, ár, bér, nyugdíj, lakásgazdálkodás, társadalombiztosítás, szociál­politika stb./. ' Meggyőződésünk szerint a politikai megújulásnak, a fordu­latnak alapfeltétele? a közgondolkodás átalakítása. A tár­sadalmi gyakorlat lényeges megváltoztatása csak úgy lehet­séges, ha a politikai intézkedéseket az emberek ismerik, értik és szükségesnek, igazságosnak tartják, tehát L —— _j

Next

/
Thumbnails
Contents