Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1985-01-08

r n ”4“ a üermelésre^ a szerve settségre, a gondolkodásra egyaránt. Velemenye sserint a feladatok között est valamiilven formá­­lan érinteni kellene. Molnár G-éza et.: As anyagot jónak tartja. Az a véleménye, hogy amit egy partbizottság munkájától várni lehet, as ami a PB ha uaskörébe tartozik — tehát ahol cselekvési lehetősége van —, as anyag élesen és átgondoltan vessi a problémákat. Molnárét, ezután miivészetpolitikai, kultúrpolitikai kérdések­ről beszelt, főbbek között megjegyezte, hogy számos problé­mát felezni kellene a felsőbb állami és pártszervek felé kultúrpolitikai irányitó tevékenységüket illetően. Ez annál is inkább fontos lenne, mert korábbi anyagokban élesebben, markánsabban jelentkeztek. Az anyagnak - valamely részében - feltétlenül ki kellene fejezni, hogy a felsőbb állami irányitó szerveknek atgoncioltabban kellene bizonyos intézkedéseiket meghozniuk. PAfiy,^z^anyagot jónak tartja, különösen annak gazda ság­­poj.ii/ikax feszet. Köszöni, hogy abba belekerült a vasút prob­lémája is. kegemliti Hagy et., hogy a kongresszusi irányelveidre! kapcso­latban nagyon sok a kritikai észrevétel. Igen kritikusak a párttagok és alaposan elemeznek. Elmondja, hogy a MÁV-nál igen soka ű fejlődött a tagsag politikai készsége és nagyon komolyan igényli a helyes tájékoztatást, az észrevételek továbbítását. Éppen ezért fokozott jelentősége van a jövőben az információs munka fejlesztésének. ^g^kácsné etnőj. Véleménye szerint az anyag túlságosan terjedelmes, s ezért sok esetben a lényeget nem mondja ki. A maga részéről nagyon hosszéinak tartja a gazdaságpolitikai részt. Kétségtelen, hogy a munka középpontjában a gazdálkodás áll, de ilyen rész­letesség a pártértekezleti anyagban nem indokolt. A2o. oldalon foglalkozik az anyag a lakosság szociális ellá­tásával. ügy érzi, hogy ez nem tükrözi azt a munkát, amelyet a kerület az elmúlt 5 éves tervben a kerületi idős lakosság érdekében végzőot. Számszerűleg sem derül ki, hogy milyen összegeket fordit a kerület ezek ellátására* Az időskorú lakosság helyzetéről és a lakóterületi politikai tevékenység­ről egy kicsit bővebben kellene imi. Hagy a nyugtalanság as idősek körében 1981-ben volt egy reprezentatív felmérés a kerületben, s ettől sokat vártak az emberek. Most ismét 9 ezer j.elmérest kell elvégezni, ettől ismét sokat fognak vár— ni,^és amit tenni tudunk majd as bizonyosan alatta marad as elvárásoknak. Ssaku.cs etnő véleménye sserint nem kellett volna ■ kongresszus előtt ilyen felméresőkkel bolygatni a lakosságot. lugosi et. ezután megválaszolt az észrevételekre, a művészeti és kultúrpolitikai felvetésekre Murai et. reagált. A kultúrpolitikai irányítás, a felsőbb szervek munkáját illetően elhangzott észrevételekkel kapcsolatban megemlíti, hogy az elmondottakban sok az igazság, azonban sok esetben gondot okoz ® valósagteljesseg hianya. Elmaradnak azok a lényeges ered­mények és erőfeszítések, amelyek ebben az országban az elmúlt 5 L_------1

Next

/
Thumbnails
Contents