Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1984-05-03
~— —j- 3 -szakaszaiban milyen viszonyban álljon egymással a párt, az állam és a szakszervezet, s hogy gz adott történelmi időszakban mire mozgósítson. Emlékeztet arra, hogy a párt, az állam és a szakszervezet szerepét 1956-ban milyen sérülések érték. Azt kell megragadni a KB-határozatból, hogy ez a politika részeként és egészeként egymástól elszakithatatlan. Ma a szakszervezeti mozgalom igen nagy támogatást kap. Erőfeszítései érvényesülnek. A párt megkívánja a szakszervezetektől - igy a MIÍDOSZ-tól is -, hogy nagy figyelmet fordítsanak a szocialista épitőmtmkára. Nagy örömmel fogadták a KB 1983. októberi határozatát. Az első olyan állásfoglalásnak tartják, amely nagy nyilvánosságot kapott, amely ország-világ előtt kinyilvánította, hogy a párt miként számit a szakszervezetekre. Nagy megtiszteltetés, hogy a KB elismerte azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a szakszervezetek az elmúlt évtizedekben végeztek, hogy megerősítette a szakszervezetek helyét, s hogy megfogalmazott olyan feladatokat, amelyek bőven adnak tennivalót az elkövetkezendő esztendőkre. Mivel az idők állandóan változnak, ehhez igazodni nem is olyan könnyű feladat. Orosz et. beszél arról, hogy a művészeti szakszervezeti mozgalomban hozzáfogtak a párthatározat teljesítéséhez. Megvitatták a terület tennivalóit, s most az az időszak van, amikor valamennyi szakmai szakszervezetben az alapszervezeti titkárokkal vitatják meg st határozatokat. Ezekután szakszervezeti taggyűléseken fogják megbeszélni a tagsággal a KB-határozatot és az abból adódó tennivalókat. Véleménye szerint a KB határozata elméletileg és szellemében is, nagyobb lehetőséget teremt a szakszervezeti munka továbbfejlesztéséhez. A feladattervet és Ágoston etnő bevezetőjét jónak tartja és elfogadásra javasolja. Az a javaslata, hogy az anyag 7. oldalán levő megfogalmazáson /a szakszervezetben dolgozó kommunistálc feladatainál/ úgy változtassunk, hogy a "szakszervezeti munka erősítésében a kommunisták különös felelősséggel vegyenek részt." Javasolja továbbá, hogy az anyagban ne a "szakmai szakszervezetek" meghatározást használjuk, hanem az "ágazati" meghatározást. Magyari Vilmos et. /a Hídépítő V. SZB-titkára/ Úgy Ítéli meg^ - és mint mondta T ez nemcsak a saját véleménye ~, hogy a KB állásfoglalása nagymértékben emeli a szakszervezeti munkát súlyát. Az állásfoglalás új kérdéseket, alapvető változásokat nem tartalmaz, és ez azt bizonyítja, hogy a korábbi állásfoglalások érvényben vannak. feltétlen szükséges volt azonban, hogy napirendre kerüljön ismét a szakszervezeti mozgalom, mert a gazdasági helyzet, amelyben élünk, a környezet, amelyben elhelyezkedünk, sokkal felelősségteljesebb, fokozottabb l_-----------'-----------_i