Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1982-02-02
r n- 5 -Mi erre építettünk elsősorban és arra, hogy a lakosság életkörülményei ne legyenek rosszbbak. A be számol <5 egy—két gondolatához csatlakoznék, os ezt mondanám, hogy az 1981-es év során végeredményben zavartalanul^ tudtuk biztosítani a kerület lakosságának a vendéglátóipari, szolgáltatási igényét, sok tekintetben még javult is az ilyen jellegű ellátás. ügy tudjuk, hogy a szolgáltatőipar tekintetében nincs különösebb gond a kerületben. Végeredményben mindazon kérdésekben, amelyek alapvetően érintik a "lakosság életszínvonalát, hangulatát, különösebb zavar nem jelentkezik, vagyis sikerült azt a politikai koncepciót megvalósítani, hogy a lakosság életkörülménye ne kerüljön hátrányos helyzetbe. /Figyelembe kell itt venni azt is, hogy a kerületben igen nagy az idegenforgalom, bel- és külföldi egyaránt./ Összességében nyugodt szívvel el lehet mondani, hogy végeredményben a tartalmi kérdésekben a lakosság nem került hátrányos helyzetbe. Kerületünkben a lakosság hosszú évek óta megértéssel és türelemmel is viseli azokat a bonyodalmakat, amelyeket az egészségügyi intézmények leromlott állapota okoz. Ez annak tudható be, hogy végeredményben az egészségügyi ellátás io jól funkcionál, különösen az alapellátás tekintetében. 1981-ben az anyagi ráfordítások tekintetében is jobb volt a helyzet a kerületben, mint a korábbi években /4,5 millió forintos szociális segélykeret/. Azt is el kell mondani, hogy szinte zökkenő nélkül oldottuk meg az 1981-es évben az óvodai, az általános iskolai, középiskolai ellátást, oktatást. Mindenképpen szólni kell arról, hogy a pedagógusok felkészültsége, hozzáállása, megértése, hivatásszeretete következtében a helyzet a kerület óvodáiban, általános és középiskoláiban elfogadható, /itt is 20 millió forintos ráforditás volt./ Szeretnék szólni az IKV-ról is. Tervét előreláthatólag teljesiti, néhány területen /pl. lakásfelújitás/ túl is fogja teljesíteni. 1981-ben 891 lakást utaltunk ki. /Ebbe a végleges és az átmeneti is beleértendő./ Ez rendkívül nagy munka volt. Én tudom, hogy az IKV lakásfelújítás! munkája, az egészségügyi ellátás nem teljes, és közel sem lesz az az elkövetkezendő években sem. Éppen ezért mindenképpen az 1981-es intenzitással kell folytatni a felújítási munkákat, a karbantartásokat. Ehhez persze az IKV részére a feltételeket biztosítani kell* • A mcs ik út, amelyet járni kell: a tömbrehabilltáció. Ezelőtt egy évvel igen erőteljesen merült fel a kerületi szakorvosi rendelőintézet felújítása, vagy felépítése. A régi rendelő felújítása a Fővárosi Tanács tervében szerepel. /1983-as előkészítéssel é3 1984-es indulással./ Kern lehetne elfogadni a helyzetet, ha ennek a szakorvosi rendelőintézetnek a felújítása nem történne meg, ezt nem lehet már messzi évekre elhúzni. •/. U------------------