Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1979-07-17

2, A VB megtárgyalta és elfogadta a VI. kerületi Rendőrkapitányság állománya eszmei—politikai, fegyelmi-erkölcsi helyzetéről kés2 jelentést. Az eredményes munka egyik feltétele, hogy rendelkezik a szükséges létszámmal. A nevelőmunka a meglévő gondok ellenére is meg­felelő, a folyamatos fejlődés jellemző. 60 % vesz részt különböző is­kolákon tanulásban, a képesítési követelményeknek megfelelően. Az állomány a párt politikája mellett elkötelezett és aktivan vesz részt végrehajtásában. Az állomány alkalmas a növekvő követelményeknek meg­felelő fejlődésre. A szolgálati éveket tekintve az állomány fiatal. 49,5 % párttag. A politikai nevelőmunka tartalma, gyakorlata fejlő­dött a jelentés értékelése szerint, fejlődött a politizáló légkör, így biztosítja a közrendet, közbiztonságot az állomány eredményesen. Az állomány és a parancsnokok politikai, erkölcsi, fegyelmi helyzetét, felelősségérzetét a jelentés javuló tendenciájunak minősiti. 3.978—bán 24 fő 30 fegyelemsértést követett el, kevesebbet mint a korábbi évek­ben. A párttagok aránya ebben csökkenő tendenciájú, 1977-ben 40 1978-ban 30 %, 2 fő kizárásra került. Nem fordítanak kellő fondot a parancsnokok a szabadidő kellő eltöltésére. Az erkölcsi—fegyelmi helyzet nem kellő javulása a politikai képzettségben való elmaradás­sal .függ össze. A politikai neveJ.omunka tartalma, színvonala j.ejlő— dött. Ennek hatékonyságát kell tovább növelni. Csökkenjen a fegyelem­­sértések száma, amelyeket az állomány követ el. A parancsnok igyekez­zék a beosztottak életét megismerni, intézkedjen a konkrét tapaszta­latok alapján az erkölcsi—fegyelmi helyzet-javitas érdekében. A' el­lenőrzés tartalmát erősíteni kell. A jellemformálásra tudatosabban kell törekedni, emelni kell a politikai, szakmai felkészültésget, álta­lános műveltséget. A vitában részt vett a BRFK vezetője is. A vita hangsúlyozta, hogy jobb összhangot kell teremteni a szakmai vezetés és a pártvezetés közt. Segiteni kell az elhelyezési gondokon, mert ezek. akadályozzák a jó munkát. A VB felhivta a pártszervezet és a KISZ-szervezet fi­gyelmét arra, hogy segitse a feladatok teljesiteset a maga eszközei­vel. A megítélésnek és követelményeknek reálisnak kell lenniük. Fej­leszteni kell a politikai nevelőmunkát, annak színvonalát kell emel­ni.. A VB vitájában igényként merült fel, hogy a párttitkár megfele­lően tájékoztatva legyen a parancsokról. |________k--------------| ......................... i r n- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents