Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1979-12-19
- 14 -elvtárs a dolog egyik oldaláról beszélt, én a másik oldalról szeretnék szólni. Azzal egyetértek, hogy a pártszervezeteknek a pártmunka módszerével kell a gazdasági feladatok megoldását segiteni. De nemcsak ez van. Az a helyzet, hogy a kerületünkben működő összes nagy gazdasági egység számitásba jövő vezetője párttag, akiknek tevékenységében meg kell jelenni párt és közgazdasági irányítási munkának. Örrömmel olvastam az Irányelvekben a közlekedéssel kapcsolatos rövid, de nagyon fontos megállapításokat. Az látszik ebben, hogy a népgazdasági feladatok megoldásában jelentősebb értékrend’ . , közlekedés, a szállítás, mint korábban. Óriási tartalékok vannak a közlekedésben a közgazdasági problémák megoldását illetően. Köszönöm az Elvtársak aktivitását, azonban kérem, hogy ezt az aktivitást ne fejezzék be, mert következnek a választó taggyűlések, küldött értekezletek, melynek előkészítésében, lebonyolításában komoly feladat hárul az Elvtársakra. Tájékoztatom a Pártbizottságot, hogy a BP. PB. határozata értelmében a holnapi nap folyamán a párttitkár és KISZ titkár elvtársak részére értekezletet tartunk, ahol ismertetjük a KB dec.6-i ülésének anyagát. Kérem az Elvtársakat, hogy az 1980. évi Cselekvési Program javaslatunkat fogadja el, az elhangzott és jóváhagyásra előterjesztett javaslatokkal együtt. Megállapítom, hogy a PB a javaslattal egyetértett. 1 Tájékoztatnám a Pártbizottságot néhány kérdésről. Pártbizottsági ülésünk óta november 7-e alkalmából több elvtársunk magas kormánykitüntetésben részesült; Kiss Tibor elvtárs, Szocialista Magyarországért Érdemrend Takácsné elvtársnő Munka Érdemrend arany fokozat, Galyas József Munka Érdemrend bronz fokozat, Német Béláné elvtársnő " " ", Kurucz Tamás elvtárs " " " i----------------------—-—-j 9* * * * _ __._______________________________________________-_________>_______________ — ■ - "__ r n