Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1979-12-19
p “1- 7 -formáció hiánnyal küzdünk. Vártuk a közgazdasági szabályzókkal kapcsolatosan rendeletet is, mely egy szép fehér könyvben meg is jelent. Úgy érzem, hogy ezt a fehér könyvet, még nagyon sok mindennel ki kell egészíteni. Várjuk a kiegészítéseket, közben a tervezés és üzletkötés kellős közepén vagyunk. Egy sor kérdés a tervek terén sem tisztázott. Ahhoz, hogy ki tudjunk menni a vállalat dolgozói elé, az együttes üléseket meg tudjuk tartani, - dönteni kell olyan vonatkozásban, hogy a megtermelt eredményből hogyan ösztönözzünk és hogyan lássuk el a személyi jövedelmeket is. Ezek az összefüggések még mindig hiányoznak. Nem egészen világos, hogy a különböző közgazdaság! szabályzók hogyan fognak hatni a vállalat eredmenyere. Az időbeni megfelelő információ biztosítását sem látom az árak mozgása tekintetében, melyet nekünk továbbítani kellene a partner vállalatok felé. Nagyon nehezen mozdulnak azok a döntések is, melyeket a felügyeleti szervektől kellene kapnunk. Gyorsabban kell reagálni azokra a vállalati felvetésekre, melyek nagyon meghatározóak a vállalat gazdálkodásában. A jövőben az irányitó szervektől gyorsabb reagálást várunk, mert enélkül nem tudunk megfelelni azon követelménynek, amit piaccentrikusnak nevez-, nek. Ez olyan láncolatot ölel fel közgazdasági, gazdálkodási, személyi jövedelem oldaláról is, ami lent életszinvonalpolitikát jelent, a felügyeleti szervek és a KB felé pedig nagyon komoly közgazdasági feladatot és felelősséget fogalmaz meg a vállalat^ gazdasági, társadalmi, de különösen a pártszervezetek tekintetében. Ehhez viszont sokkal gyorsabb, konkrétabb információra és segítségadásra lenne szükség. Drecin elvtárs: Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! Megvallom őszintén, nem úgy jöttem a Pártbizottsági ülésre, hogy hozzászóljak. Azonban úgy érzem, hogy a felmerült kérdések annak a vállalatnak cimeződtek, amelyben dolgozom. Sok kétely, aggály, bizonytalanság mutatkozik, amin azonban nem kell csodálkozni. Bennünk is sok bizonytalan érzés van. Nincsen olyan ember Magyarországon, aki azt merné állítani, hogy pontosan tudja azt, ,u—-— ------------------1