Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1977-08-30

< - 8 -A vállalatok többségénél a foglalkoztatottak létszáma 1977•_I• tél­évében mind a tervhez, mind a bázishoz képest visszaesést mutat, A vállalatok nagy része - pld. az Orsz. Érc- és Ásványbányák, a KAEV, stb. - komoly mértékű munkaerőgondokkal küzd, ami pld. az Orsz.Érc több üzeménél akadályozza a meglévő kapacitások kihasználását is. Létszámhiányról számol be a Komplex Külkereskedelmi Vállalat is. Örvendetes ugyanakkor, hogy a szövetkezeteknél a létszámzárlat fel­oldása eredményeképp a létszám stabilizálódott, a raunkáslétszám csökkenése nem olyan nagymérvű, mint a megelőző időszakban volt. A csökkenő létszám mellett a vállalatok - mint már arról az előzőek­ben szó volt - termelési, forgalmi, stb. terveiket általában telje­sítették, ami a megtett szervezési intézkedésekre, a munka hatékony­ságának emelésére utal, ez fejeződik ki a termelékenységi mutatóknak a tervezettet meghaladó mértékű alakulásában. Az iparvállalatoknál az 1 fő fizikai dolgozóra jutó termelési érték mutatójának átlagos növekedése 15,1 %. A belkereskedelmi vállalatok közül csak ott mu­tatkozott a termelékenységben lemaradás, ahol a forgalmi tervek telje­sítése jelentősebb mértékben a tervezett alatt maradt. A vállalati jelentések nagy része a bérfejlesztési tervok teljesítésé­ről számol be. Az iparvállalatok közül csak az Országos Érc és Ásvány­bányáknál mutatkozik jelentősebb lemaradás a é,9 %-os központi bér­preferenciával együttesen is. A belkereskedelmi vállalatok bérszinvonal terveiket általában teljesítették, ogy-két vállalat kivételével, de a lemaradás itt som számottevő és éves szinten a terveknek megfelelően fog alakulni, A vizsgálatba bevont vállalatok által termelt, szállított, forgalomba hozott termékek, szolgáltatások árszínvonala ~ árressz,invonala - a tervezettnek megfelelően alakult. A tervhez képest a Főv.2.sz.Építő­ipari Vállalatnál növekedtek a vállalti árak, az építőipari árakba begyűrűződé) anyagok és termékek árváltozásai hatására, mintegy 1,5 /ó-kal. 5743/1oo pld. i-------— — r < •_____*______^_________________________________________________________ a r n

Next

/
Thumbnails
Contents