Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1976-09-14
r n Az áruszállítás terén az elmúlt évek tapasztalatai szerint a viszszaesés általában az ötéves tervciklusok kezdő événél mutatkozik. A vállalatok gazdálkodásában az időszak elején visszatartó ténye■ zők játszanak közre, ami a termelés mennyiségében csökkenést von maga után. Ezenkívül jelentősen befolyásolja az áruszállítás menynyiségének alakulását a beruházási koncepció kialakítása, illetve annak végrehajtása. Av áruszállítás mennyiségének forgalmankénti alakulását vizsgálva megállapítható, hogy az, az export és import vonatkozásában részben megfelel a népgazdasági elvárásoknak. Ennek megfelelően - a népgazdasági fizetési mérleg javitása érdekében 10 %-kal növekedett a bázishoz képest az export, és 9,3 %-kal mérséklődött az import szállítások volumene. Végül említést kell tenni a tranzitszállításokról. Ez a forgalom 1968. I. félévétől kezdődően 1975. I. félévéig bezárólag évi mintegy 10-12 %-os emelkedő irányzatot mutatott, azonban a beszámolási időszakban a több év óta érvényesülő tendencia megváltozott és a tranzitszál1itás volumenében a múlt év második felében megkezdődött visszaesés tovább folytatódott. A csökkenés a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban tapasztalható nehézségekre, termelés visszaesésre utal. Ez döntő mértékben a '4 tőkés országokban hosszabb ideje tartó recessió következménye. A nemzetközi forgalom ilymértékü visszaesése népgazdasági szempontból hátrányos, hiszen értékes deviza veszteséget jelent és ugyanakkor a MÁV-nál a fajlagos költségnövekedések jelentős emelkedését * is okozta. A VOLÁN 1976. I. félévének teljesítményi és gazdasági mutatóit elemezve megállapítható, hogy a VOLÁN vállalatok gyorsan és jól alkalmazkodtak a gazdasági szabályozókkal történő irányítási rendszerhez és a szabályozók által behatárolt lehetőségekhez. ffr — 1 * * * ______________,_____________________.i....................................................................................................................... 1...........■