Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1975-01-13
r_ —| •** törülő ti Tanács munkájának egyik legfontosabb ás a lakosság nagy reszst érintő területe a művelődésügy. E területen a fc tennivalót a Központi Bizottság kö-oktatáspolitikai határozatinak vjgrenajtusa jelenti. A határozat ismertetése a pedagógusok köreben jól sikerült, azonnal összekapcsolódott a tennivalók „ megfőgaÍrnazasav a 1, illetve a helyi körülményekre vonatkozó következtetések levonásával. A kerülőt közoktatási helyzetének alapos elemzése után a kerületi pártbizottság és a Tanács Vogrehaj tó Bizottsága intézkedési tervben határozta meg a feladatokat, mz oktatási intézmények pártszervezetekigazgatói az intézkedési tervet ismertették a pedagógusokkal, á. gondos es alapos clóksczitas eredménye, hogy a kerület pedagógusai íelkészültön es konstruktivon fogadták a határozatot követe intézkedéseket es nagy erővel dolgoznak azok megvalósításáért. Sokat tett a Tanács az oktatás tárgyi feltételeinek javít ár ordekeben. Az elmúlt négy év során több mint 9,5 millió forintot fordított az elavult épületek felújítására, a fűtés korszer lisiteserc stb. 3 millió forintos külön keretet biztositotfc az iskolák oktatási eszköztárának kiegészítésére. Megkezdődött és tervszerűen folyik - lényegében a kerületi ke lse tar oa lakokra támaszkodva - az islcolavezetói-kar fiatalítása. Létrejött es egyre tartalmasabbá válik az '•'■egy üzem - egy iskola- mozgalom. Valtozatlani.il gondot jelent vizsort a kisegítő iskola elhelyezése 38 az a tény, hogy az iskoláskorú gyerekei: ismét növekvő' számát csal: uj tantermek létesítésével lehetne ellensúlyozni, .űrre viszont, a kerület anyagi erei nem elegendőek. Tartalmasabb és színvonalasabb lett a közművelődési tevékeny°J6? javult az irányítása, ellenőrző-munkája, koordináció,, funkciója. Tovább erősödött a kulturális intézmények, központok as az iskolák kapcsolata. .. kerületi tömegszervesetékkel egy.ttíj működve több magasézintü kulturális rendezvényt szerveztek. közművelődos területi sajátosságainak, módszereinek és feladatainak kidolgozása, a Központi Bizottság határozatának érvényesítése az elkövetkező időszak feladata. I I---------------r l _ * ' :____________,__.______,____^______________________________________________*____________-__________________— ■ - ■___