Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1968-06-28

W 1 1 “ ■ --­r nt _ o _~ *­­i A VB a határozatokból adódó egy-egy terület feladatait elemzi, ellenőrzi. Több esetben agy-ogy négyen fontos pártszervezetnek vagy súlyos problémával küzdő a­­lapszervezetnek ad konkrét segitségot úgy is, hogy alapos helyzetelemzés után határozatot hoz a munka megjavítására. A mellékelt felsorolásból, mely az 1967. évi PB és PVB által hozott határozato­kat tartalmazza, kitűnik, hogy a PVB, a kerületi PB-hoz tartozó sok területen ellenőrizte a határozatok végrehajtását és adott segítséget a további munkához. A kerület titkárai rendszeresen beszámolnak a PVB-nak arról, hogy az apparátus mit tett a két VB ülés között a határozatok végrehajtása érdekében. A választott testület további feladata, hogy a végrehajtás során a helyszínen segítséget nyújtson. A kerületi PB tagjai azért személyesen kapcsolódnak a mun­kába. Tevékenységük egyre rendszeresebb, aktivitásuk növekvő. Részt vesznek cso­portos titkári értekezleteken, ezek közül többet ők maguk vezetnek la. Alkalmuk nyilicaz eszmecserére, téves értelmezések tisztázására, javaslat tetőiére és ta-,*—s pasztalnt szerzésre. Időközönként felkeresik a pártszervezetek titkárait, részt­­vosznek vezetőségi üléseken, a helyszínen tájékozódnak a pártcsopcrtok tevékeny­ségéről. Ott vonnak taggyűléseken is, felszólalásaikkal segítik a vitát, a he­lyes álláspont kialakítását, A válogatott testület tagjainak összegezett tapasztalatai megfelelő következte­tések levonására adnak lehetőséget. De ennek szervezése még nagyon hiányos ás ebből adódik, hogy sok jó tapasztalat, észrevétel nem jut el a vezetéshez, igy a munka során nincs mindig biztosítva azok felhasználása. * A PB mellett működő Munkabizottságok felmérései nemosak az Írásos jelentések o­­lapján, hanem személyes tapasztalatok felhasználásával készülnek. Ez is bizto­sitéka annak, hogy az anyagok hü és egyre inkább valóságos képet adnak a megvi­tatásra kerülő problémáról. j r ^ * ii.í . A kerületi/apparátus hivatott arra, hogya PB határozatai és útmutatása alapján segítse ésjellenőrizze az alapszervazetek munkáját. E hivatása teljesítése érdokébon összegyűjti az alapezervezetckbon szerzett ta­pasztalatokat, rendszeresen informálja a vezoTő szerveket, szinte összekötőként működik a Pártbizottság és alopszoivezeTék’Tálasztótt vezetőségei között. Az ap­parátus csak akkor adhat igazi segítséget a pártbizottságoknak és az alapszervo­­zeteknok, csak akkor ellenőrizheti helyes nézőpontból a határozatok megvalósítá­sának folyamatos munkáját, ha maga is alaposan ismeri azokat. jk kerületi PB vezetői apparátus értekezleten havonta rendszeresen részletes tá­­, //jékoztotást adnak n felsőbb pártszervek határozatairól. Amennyiben a PB ülésen j,hosszabb időszakra szóló határozat"keiül napirendre, erre az apparátus is mag­­'[hívást kap, hogy az ott elhangzott vitának is részese legyen. A konkrét felada­tok megtárgyalására az osztályértekezleteken térnek vissza. 1---------------| __* y____...................................... ..... - ...... tm *__

Next

/
Thumbnails
Contents