Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1968-04-27

A kerületi Pártbizottság irányitó munkájában arra törekszik, hogy pártszervezeteink számára a szóbeli és Írásos agitáoiót összekapcsolja, Ennek érdekében az elmúlt évek gyakorlata alapján írásos anyagokat önállóan készítünk pártszervezeteink számara pl: propagandista adattárak ,pártnapi előadás vázlatok, egyéb tájékoztató anyagok. Ezen kívül a Pártbizottság appará­tusának munkatársai rendszeresen felhívják a figyelmet és elle­nőrzik a Kossuth kiadványok, és a pártsajtó terjesztését. Ebben a munkában bizonyos eredményeket értünk el# Azt nem si­került elérni - többszöri felszólítással sem - hogy párttit­káraink vegyék igénybe azt a lehetőséget, hogy a Pártbizottsá­gon meglévő különböző tájékoztatókat, anyagokat, MTI kiadvá­nyokat olvassák, és használják fel napi agítációs munkájukban. Mind e mellett meg kell állapítani, hogy az írásos agitáció igénybevétele, mint ahogy már fentebb is jeleztük, sokkal ke­vésbé népszerű pártszervezeteink körében, mint a szóbeli. Az üzemi lapok és híradók lehetőségeit pártszervezetein^ a kerületi Párt isi zottság szervezett és rendszeres irányításá­­^ val, egyre fokozottabb mértékben hasznosítják. A szerkesztők és munkatársaik folyamatos p 1itikai útmutatást és segítséget kapnak tevékenységükhöz, A cítekék időszerűségét, aktualitását és színvonalát azonban még tovább kell javítani. A kerületi Pártbizottság agitációs munkája elképzelhetetlen a pártszervezet információs munkája nélkül. Feltétlenül szük­séges. hogy ezek alapján tájékozódni tudjunk kerületünk han­gulatáról, igényeiről. Az ével; során komoly erőfeszítéseket tettünk, hogy az információs munka jelentőségét pártszerveze­teink megértsék. Ezen a téren értünk el eredményt, különösen azoknál a pártszervezeteknél, Pártbizottságoknál, ahol kiépí­tették az_információs hálózatot. Pozitív jelenség, hogy amikor un. rendkívüli információkat kell adni'f akkor sokkal pontosab­ban küldik pártszervezeteink jelentéseiket, mint a rendszeres havonta történő információs alkalmával. Az információs jelentésekben .sok esetben kérdéseket tesznek fel a kerületi Pártbizottságnak. A kérdések nagyon sokrétűek. A napi gyakorlati élettől a legszélsőségesebb ideológiai témáig mindent felölel. Ezekre az összevont és csoportos titkári érte­kezleteken, pártnapok keretében ás az apparátus munkatársai révén közvetlenül adunk választ. Nem megoldott ma még, hogy minden kérdésre megfelelően és időben válaszokat tudjunk adni. Összességében megállapítható, hogy a kerületi Pártbizottság ági­­üáoiós munkája, e munka fejlődése figyelembe vette a párttagság és az egész társadalom állandóan fokozódó politikai igényeit. Egyre eredményesebben tesz eleget a sokoldalú tájékozódási ér­deklődésnek ás az egyes kivételes helyzeteket, időszakokat le­számítva eredményesen befolyásolja a kerület dolgozóinak hangu­latát, munkáját. 1 ______________1 __‘tir____............................................ ............ ....... * - V -

Next

/
Thumbnails
Contents