Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1965-01-29

r —i I -4-páfctbízottsági tagok nomcaak az üléseken, hanem az ülések elé kerülő anyagok előkészítésében, valamint a határozatok gyakorlati megvalósí­tásában is részt vesznek, s ugyanígy a munka bizottságokban is. Legutóbb pl. a vezetőségválasztáskor jelentős segítséget nyújtottak a függet­lenített apparátusnak a vezotőségválasztás előkészítésében és a veze­tőségválasztó taggyűlések lebonyolításában. Meg kell mondani, hogy míg régen*ágppi az alapszervezetek ve .otői és tagsága nem f gadták a nem függetlenített PB-tagokat a függetlenítettekkel azonos megbecsüléssel, most már nem ez a jellemző. A kollektív vezetés megerősítése óta meg­nőtt a nem függetlenített PB-tagok munkájának becsülete. A párt végrehajtó bizottsága, umely a PB határozata alapján a mindennapi munka operatív irányítását, ellenőrzését végzi, ^ színvonalsan oldja meg feladatát. A VB-'ilésok napirendjén - mint ahogy már fentebbomlitettem - a legfontosabb, legidőszerűbb pártépitési és gazduságpolitikai kérdések kerülnek megtárgyalásra. A tapasztalat azt mutatja, hogy a VB-ülés elé kerülő anyagok színvonalú nem ogy esetben messze elmaradt az anyagokkal kapcsolatos vita mögött, amit bizonyít az is, hogy az előterjos tett ftatározati javaslatokat a VB nemegyszer az ülésen, vagy később teljesen átdolgozza. A PVD ülések színvonalának emelését szolgálja az a gyakorlat, amit az utóbbi időben meghonosítot­tak, hogy a PVD ülésre meghívják a pártbizottság tagjai közül azokat, akik a terület legjobb szakértői. A pártbizottság és a PVT3 elé kerülő anyagok nem egyenletes színvonalának oka az ülések anyagának előkészi­­^ tésével foglalkozó társadalmi bizottságok, a függetlenített apparátus egészségesnél nagyobb megterheltsége: nem jut kellő idő minden írásos anyag alapos előkészítésére, a jelentés színvonalas előkészítéséhez szükséges mély, ethemző munkára. A pártbizottság és a PVD színvonalas irányító mun­kájának forrása e testületek tagjainak megfelelő ideológiai, szakmai felkészültsége és - mint ahogy már említettem - a pártáiapszervezetek­­kel való szoros kapcsolata. A választolt testületek tagjainak és az alapszerve..eteknek ez a jó kapcsolata lehetővé teszi, hogy az alapszer­vezetek területén jelentkező problémákra a kerület^pártbizottság időben felfigyeljen és a szükséges intézkedéseket megtegye. A pártbizottság irányi tó munkájának jó módszerei közé tartoznak a különböző területek kommunista és p.kívüli szakemberei számára szervezett aktívák, a tanácskozások egy-egy intézmény, hivatal üzem párt- és szakmai vezetőivel. A pártbizottság az 1%2-es pártér­tekezlet határozata alapján a kerületi szintű vizsgálatok helyett több­ségében egyes üzemek, hivatalok, intézmények pártszervezeteinek munká­­• ját tűzi napirendre, ennek következtében al posabban, elmélyültebben ,1 v -I___ ___________________________■ ■. . - ___ - - ■ - ■ - ■ — - *

Next

/
Thumbnails
Contents