Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1965-07-09
r n- 7 -is értékesebbnek tartják unnál, amivel mi kis 'rlétezünk. ,*K okok kősó tartozik az is, hogy kevés a kisérletezén, A színház igazgatésáf-ok, a kritikusok részéről ven egy bizonyos taigetoszi szemlélet, hogy nem teljesen tökéletes darabot inkább dobják le a szakadékba, és ne ^kísérletezzenek vele. Véleményem szerint pedig nagyon sok uj dologgal kísérletezhetnénk. Imikor tavaly egy irói ankéton üaratov franci: drámairó találkozott a csh drámaírók.:al, cseh drámaírók felvetették, hogy milyen könnyU is a francia drámaíróknak, mert olyan tradíciókkal rendelkeznek a órámairás terén, ami eleve könryüvé teszi a helyzetüket. Mire üaratov azt válaszolta, hogy "Igen, valóban nekünk van a drámaÍrás területén tradíciónk, de én mégis irigylem Önöket, mert hol vau nekünk annyi uj mondanivalónk, hol va. nálunk kialakulóban annyi uj embertípus, mirt itt Önöknél. Uj embertípusok csakis itt születnek és igazán újat csal: itt lehet mondani." A másik probléma' os tartozi az, ami Hpenner et. beszámolójából is kicsendült, hogy mi ma a gyors változások korát éljük, és a gyors változás korában nehéz az újat kiragadni és megfelelő szinten megalkotni.r. mondanivalót. A dráma a u konfliktusok műfaja, Lehet, hogy a ma égető problémát drámaíró kidolgozza, és az ma valóban nagyon aktuális, de mire bemutatásra kerül, már aktualitását vesztette, már nem érdekes. Ez a gyors változás kora rettentő izgalmas kor, de számunkra nagyon nehéz helyset. ón úgy látó , hogy ilyen nehéz körülmények között nagyobb érdeklődést kellene tanúsítani a agyar .‘láma iránt azoknak, akik a magyar dráma kérdésével foglalkoznak. A nagyobb érdeklődés alatt ezt értem, hogy a szinigez;.utóink ne érezzék azt, hogy ha más külföldi drabot játszanak, 'ékkor abból komolyabb baj sohasem lesz, de ha :r.r. yar darabot játszanak, abból legtöbbször baj, ve y könnyen baj lehet. ..z r. helyzet egy bizonyos fal melletti járásra hasonlatos .műsor-politika folytat árát eredményezi, hinden színigazgató azt mondogatja magában, hogy " no ez ... r • en ; írói mellett, és akkor semmi bej sem lesz." Van olyan jelenség is, hogy c.z iré jóval előbb meglátj a problémákat, Ír is róla, n meglátott problémát u'oőbb az élet i: ;. zolj; is, do mire ne. ut.- t-sra kerülne a daiab, akkor :zt .... dják, hogy mórt ne.-.i le’ cl ezt ■ témát bemutstni, erről a kérdésről most ne bor. .éljünk.. Ilyen eset volt például, hogy egy darabot azért nem engedtek bemutatni, mert hasonlóságot fedeztek fel benne az Onódy üggyel kapcsolatban. Holott az itő föladata pontosan ar, hogy lőre meglássa a problémákat, és azokat tárja is fel. A magyar drámák megszületésének kérdésében problémák, vannak szerintem azért is, mert c• kultúrpolitika irányitásával ft.fc.gyon sok szerv főágaikor,i.;. . -r.ek a szervek néha egyetértenek, néha azonban non. lóba özs.zsongba tudják hozni a véleményeket, néha az ónba., összhangba 'ózni ne . is 1c et. .i is sokszor úgy őre zük, hogy egyeztetni kellene végre a szótárakat, nort igy c jövőben is sok lesz a rnc ; nem érté:... közelmúltba u volt az ír iszöbotsegben egy " ■ - sze jövetel, ahol elbeszélj ettem az Írókkal. AZ a t. apaszt; lato:., hogy min- • erű ti í inkább filmet, regényt ir, akivel csak beszéltem mindenki azt mondta, hogy darabot egyenlőre nem ir, és non is szándékozik Írni, '. r'. ...tói mindenki fél. Valahogy úgy érzik, logy sóban igénylik a korszerű darabot, a valóságban .nem. Az egyik legnagyobb színházasom i.;. • ntója elmondott;.-, e bizalmas beszélgetés kapcsán, hogy ha egy darab előadása folytán na.gyón tulteó j. ultik a keresetűiéül előirányzatot, akkor inkább ritkábbra v szik az előadást, meri különben 1 -1 _- _. . ._- ... ... ■ ■———».jp m. -v .