Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1960-05-19

r “i ne javuljon addig C3ak ábránd marad. Hogy ez megvalósul­jon szükség van arra - ami & 7 oldalon mint javaslat szerepel - hogy a Budapesti Pártbizottságnak adjon a kerületi Pártbizottság informálást a lakóterületi pártcsoportok helyzetéről és az azokkal kapcsolatos problémákról. A határozati javaslatok agy kivételével egyetéitek. Nem tartom célravezetőnek a körzetek felosztását. Csikós elvtárs; A Párt és Tömegszervozeti osztály a VI. és PB. munkatervo alapján széleskörű vizsgálatot indított a körzeti poli­tikai munka fellendítésére. Ezt igyekeztünk jó aktívák­kal elvégezni. 16 elvtárs vett reszt a munkában, akik valóban bent éltek a körzeti munkában. A brigád vezetője Nagy elvtárs volt. Annak csak örülök, hogy a Rév.Biz. párhuzamosan készitot vizsgálata alátámasztotta azt amit a jelentésben elő­terjesztettünk. Azoknak az elvtérsaknak van igazuk akik felvetik, hogy valóban nagyon nehéz 57-6o éves átlagkora párttagoktól számon kérni hogyan vezeti politikailag 25-Joooo em­bert ami egy körzet területére esik. A kerületben looe xi»iiwxicrr*7lHHcísüi^HÍDca 12oo-ra becsüljük a lakóhelyi pártcsoportok szamát akik bizonyos fokig rendszeresen kell a körzettel kapcsolatot tartani. Azt figyelembe kell venni, hogy amikor a határozat létre­jött a lakóhelyi pártcsoportokkal kapcsolatban megmond­ták, nem uj szervezeti keretről van szó, hanem az; kí­vánja a párt, hogy azok a kommunisták akik a házakban élnek biztosítsuk a párt politikájúnak a megértetését, biztosítsák a szociálista együttélést. Azt tapasztaljuk, hogy a lakóbizottségok a mMaka kampányfeladatoknál jó munkát végeznek. Nagyon alapos jó munkát vég ztak pl. a lakobizottsági választások előkészítősénél is. Arra vigyázni kell, hogy a sejtfelelösöket ne terheljük túl. A határozat után tőbbett és rendszeresen kell fog­lalkozni a aejtvezetőkkel. Nincs arról szó hogy a havon­kénti értekezlet rendszere alakuljon ki, a határozat is azt Írja elő, hogy havonként kétszer tartsanak érte­kezletet, de általában elég negyedévenként minden lakóhelyi purtcsoportvezetövel elbeszélgetni. Elismerem, hogy az anyagban nem elég részletesen foglal­kozunk a munkájával, sokkal több van annál, mint ami az anyagban bonne van. A hat rozat négy pontban van összefoglalva. A 7 oldalon sajátosságának megfelelően építik bele a munkájukban. Sarlós elvtárs; Célunk az anyag kidolgozásával az volt, hogy tudtuk, hogy a körzeti munkában vannak problémák aminek a megoldása közös feladat. Az elmúlt napok eseményei is azt mutatták, hogy párt­­funkcionariusnak akár üzemben vagy vállalatnál dolgozik felelősségteljes pozíciót kell betölteni akár bel- vagy u ---■ 1 _____________._____ ...

Next

/
Thumbnails
Contents